Sok a megválaszolatlan kérdés

tesztelés
KISMÁCSÉD/VÍZKELET/Lég/Vajka |

A települések megtesznek mindent, hogy felkészüljenek a hétvégi koronavírus-tesztelésre, az állam részéről azonban nem mindig kapnak egyértelmű válaszokat a kérdéseikre, megoldást a problémáikra. 

A csaknem 600 lakosú Kismácsédon a hadsereg emberei hétfőn ellenőrizték és jóváhagyták a tesztelés tervezett helyszínét. A futballpályán vannak olyan létesítmények, amelyek megfelelnek erre a célra, mert a tesztre várók és a leteszteltek el tudják kerülni egymást, illetve parkolási lehetőség is van. Hontvári Ferenc polgármester elmondta, egyelőre a rendőrség és a Közegészségügyi Hivatal nem tartott szemlét a helyszínen. Az előírásnak megfelelően elkészítették a fertőtlenítőszereket, kéztörlőket, zárható zsákokat a biológiai hulladéknak. 

Ábécérendben tesztelnek

„Úgy gondolom, csütörtökre elkészülünk a helyiségekkel is. Jelentkeztek önkéntesek és a hivatal alkalmazottaival leszünk annyian, hogy el tudjuk végezni a feladatokat. A járási hivatalnál afelől érdeklődtem, hogy az egész nap szolgálatot teljesítő személyeknek a napi ellátását ki fogja biztosítani. Sajnos erre a kérdésre nem tudtak válaszolni. A frissítőt természetesen a község állja, de az ebédet és a vacsorát egyelőre nem tudjuk, ki fogja kifizetni” – mondta el a polgármester. Azt is nehezményezte, hogy csak a hírekből értesült arról, hogy a tervezett 3 napos helyett 2 napos lesz a tesztelés.

„Az sem világos, hogy pontosan mikortól meddig tart majd a mintavétel, csupán annyit tudok, hogy napi 17 órás munkaidőről van szó. Erről hivatalos tájékoztatás kedd délig nem érkezett. A választások alkalmával előre tudjuk, hogy mekkora keretből gondoskodhatunk a szolgálatot teljesítő személyekről. Most erről egyáltalán nem esett szó. Azt viszont nem lehet elvárni senkitől, hogy étlen-szomjan dolgozzon egész nap” – hangsúlyozta Hontvári Ferenc.

Hozzátette, a múlt hét folyamán Galántán tartott megbeszélésen, ahol a Galántai járás településeinek polgármesterein kívül jelen voltak a járási hivatal, a hadsereg és a Közegészségügyi Hivatal képviselői is, elég sok kérdés felmerült, de még mindig nem kaptak választ mindegyikre. A polgármester szerint leginkább a Közegészségügyi Hivatallal nehézkes a kommunikáció. A hétvégén Kismácsédon a tervek szerint ábécésorrendben fogják a lakosokon elvégezni a mintavételt. A 10 és a 65 év közötti lakosok száma 431, a polgármester úgy véli, az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha nagyjából fele-fele arányban lennének szétosztva a lakosok a két napra. A tudnivalókról a hangosbemondón keresztül, a hirdetőtáblán, a falu honlapján és a közösségi hálón tájékoztatják az embereket.

Kamerával figyelt terület

Vízkeleten ugyancsak minden eszköz a rendelkezésre áll ahhoz, hogy problémamentes legyen a hétvégi tömeges tesztelés. A katonaság és a Közegészségügyi Hivatal tagjai ellenőrizték és jóváhagyták a kijelölt helyiséget. Nagy Pál polgármester azonban ugyancsak a hiányos kommunikációra panaszkodott.

„A Közegészségügyi Hivatal képviselője legnagyobb meglepetésemre megkérdezte, van-e már egészségügyi dolgozó, aki elvégzi majd a mintavételt, noha róluk nem a településeknek kell gondoskodniuk. Önkéntesek már jelentkeztek, hogy segítsenek, de eddig semmiféle tájékoztatást nem kaptunk arról, ki végzi majd a mintavételt. Arról is csak a sajtóból értesültünk, hogy nem 3, hanem 2 napos lesz a tesztelés. Olyan érzése van az embernek, mintha nem lenne valódi koncepció. Rengeteg félrevezető információ terjed a világhálón, a közösségi oldalakon” – fogalmazott Nagy Pál.

Elmondta továbbá azt is, hogy úgy tervezte, Vízkeleten a tesztelést érkezési sorrendben végzik majd. Kedden délután azonban értesítést kaptak róla, hogy névsor szerint kell a lakosokat a tesztelésre hívni. A polgármester egyelőre nem tudja elképzelni, ez mennyire lesz kivitelezhető, hiszen előfordulhat, hogy valaki dolgozik, vásárolni, esetleg orvoshoz megy az adott időpontban. Hozzátette, azt az egyik polgármester kollégájától hallott információt sem tudta megerősíteni a járási válságstáb illetékese, mi szerint az adminisztratív munkát végző nem lehet 50 évnél idősebb személy, mivel náluk nagyobb a fertőzés kockázata. A hosszú sorok kialakulásának elkerülése végett egy webkamerát állítanak a mintavételi helyre, hogy aki teheti, megnézhesse, mennyien várakoznak éppen, és ha úgy látja, akkor csak később induljon el a tesztelésre. 

Mindenkit letesztelnek

„Október 22-én kaptuk meg az eligazítást Dunaszerdahelyről a teszteléssel kapcsolatban, részletesen le van írva a tesztelés metodikája. Ez alapján elkezdtük a szervezést. Légen két helyen, a kultúrházban és az alapiskola tornatermében lesz tesztelőpont kialakítva. Mindkettő megfelel az előírt paramétereknek, van a külön be- és kijárat, sőt, a kultúrházban két kijáratot is ki lehet jelölni. A védelmi minisztérium illetékese már ellenőrizte mindkét helyszínt és megfelelőnek találta. Sátrakat kell még készenlétbe helyeznünk, hogy ha az időjárás engedi, kint lehessen végezni a tesztelést. Hat helyi önkéntes jelentkezett, bízunk benne, hogy a katonasággal együtt ez elegendő lesz a tesztelés lebonyolításához. A helyiségek fertőtlenítését a tesztelés megkezdése előtt, az ebédszünet alatt és a tesztelés befejezése után is vállalta a helyi önkéntes tűzoltószervezet, nekik van megfelelő védőöltözetük is. Több olyan lakos is érdeklődött a tesztelés iránt, akik itt élnek ugyan, de hivatalosan nincsenek bejelentkezve, hogy leteszteltethetik-e magukat Légen? Természetesen ők is jöhetnek, a lényeg, hogy mindenki a tartózkodási helyéhez legközelebb eső tesztelési állomást válassza. Ez az egyetlen kritérium, valamint az, hogy személyi vagy más fényképes igazolványt hozzanak magukkal, továbbá az egészségbiztosítási kártyát” – tájékoztatott a légi előkészületekről Nagy Ákos, az önkormányzat hivatalvezetője.

A teszteket, a fertőtlenítőszereket és a szükséges dokumentumokat a katonaság szállítja, ahogyan a tájékoztató táblákat és az adminisztrációhoz szükséges nyomtatványokat is. Légen durván 3000 személy tesztelésével számolnak, ez nagyjából megegyezik a falu lakosainak a számával is. A hivatalvezető szerint, az emberek érdeklődnek a tesztelés iránt, úgy véli, fontosnak tartják, hogy részt vegyenek rajta, így nagy valószínűséggel itt is 90 százalék körül lesz a résztvevők aránya.

Eredményre várva

Október 22-én pozitív lett a magyar alapiskola egyik pedagógusának a koronavírustesztje, ezért bezárt a magyar alapiskola. A diákokat és a tanárokat már letesztelték. „Még mindig várjuk az eredményeket, fokozatosan érkeznek, az eddigiek szerencsére mind negatívak. Az iskola mindenesetre az utolsó teszt megérkezéséig zárva lesz” – mondta el lapunknak Csiba Lídia, az iskola igazgatója.

Többen lehetnek

Vajkán egy helyen alakítottak ki tesztelési helyiséget, az önkormányzat épületének egy mellékszárnyában, amely megfelel a követelményeknek. „Hivatalosan bárkit, bárhol le lehet tesztelni, ez természetesen nálunk is érvényes. Vajkának hivatalosan 450 bejelentett lakosa van, de legalább 600 résztvevőre számítunk. A községnek sátrai is vannak, ha szükséges lesz, ezeket is fel tudjuk állítani. A katonaság már nálunk is rábólintott a kijelölt helyszínre” – tájékoztatott a vajkai helyzetről Álló Donát polgármester.

(mb, sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?