Sikerült eltörölniük a határokat és a nyelvi akadályokat

Nagykér. A Nagykéri Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda 2006-ban bekapcsolódott a Socrates Comenius nemzetközi projektbe.

Partneriskoláik Charleville-ben (Franciaország), Nauditeben (Lettország), Bethworthban (Nagy-Britannia) és Keuruuban (Finnország) találhatók. „Pedagógiai tapasztalatokat szerettünk volna szerezni az európai uniós tagállamok egyes országaiban. Jól tudjuk, csakis úgy tarthatunk lépést a külföldi kollégákkal, ha szakmai és nyelvi téren egyaránt tökéletesítjük az ismereteinket. Amikor elolvastuk más iskolák projektjeit, megállapítottuk, hogy ezek a tevékenységek nálunk is napirenden vannak, ám sosem összegeztük, vetettük papírra azokat” – mondta a Socrates Comenius program kapcsán Helena Dojčánová, a Nagykéri Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda igazgatója. Az első szakmai találkozón a projektben részt vevő felek a témaválasztással foglalkoztak: Én és az országom, Én és a szülőhelyem, Én és az iskolám, Én és a családom, továbbá Én és a környező természet címen. A tanulók a képzőművészeti és nyelvi adottságaikról egyaránt tanúbizonyságot tettek – a dolgozatokhoz angol kísérőszöveget írtak. Minden ország bemutatásakor nagyméretű „patchworkot” állítottak össze, amely a résztvevő iskolákban készült, 25 rajzlapból alakították ki. Az egyik nagyméretű plakát ma is a nagykéri alapiskola előcsarnokát díszíti. A második pályázati év központi témaköre az étkezés volt: racionális étkezés, nemzeti és ünnepi ételek, valamint születésnapi ínyencségek. A közös munka eredményeképpen hamarosan elkészülhet egy szakácskönyv, amelyben az érintett országok receptjei több nyelven olvashatók.

Nagykéri pedagógusok Franciaországban

A franciaországi Charleville-ben a nagykéri pedagógusok megtekintették az ottani iskolát és a történelmi várost. Meglepő élmény volt a számukra, hogy az ifjú franciák a zeneórákon európai és afrikai hangszereket használnak, a rajzórákon pedig jóval nagyobb teret kapnak az önmegvalósításra, több kreativitással dolgozhatnak. A vendéglátó iskola pedagógusai népviseletben fogadták a vendégeiket. Az iskola tanulói szigorú neveltetésben részesülnek, egyenruhában járnak – amit a szülőknek kell megvásárolniuk – több csoportba osztva tanulnak, vetélkednek egymással. Tanítási órák helyett ún. tematikus blokkokban sajátítják el a tudnivalókat, és rendszerint késő délutánig az iskolában tartózkodnak, kitűnő taneszközökkel vannak ellátva. A nap folyamán a tanterem étkezővé, tornateremmé, társalgóvá alakul át.

Az ötödik találkozót Nagykéren tartották

A Socrates Comenius projektben részt vevők ötödik találkozóját Nagykéren rendezték meg. Május elsején Szlovákiába látogattak az európai uniós tanintézmények képviselői, akiket Nyitrán szállásoltak el, a megyeszékhelyen tartották az első összejövetelt. Nagykéren hagyományos népviseletben, sóval és kenyérrel fogadták a vendégeket. Az iskola előcsarnokában táncoló mazsorettek minden tagország képviselőjét saját országa lobogójával köszöntötték. Az alma matert és a községet az iskola tanulói mutatták be a vendégeknek angol nyelven, majd saját készítésű ajándékkal lepték meg őket. A délutáni órákban Kottlík László, Nagykér polgármestere fogadta a küldöttséget, megajándékozta őket a településre jellemző emléktárgyakkal. A kis kultúrházban megrendezett hangulatos esten az alapiskolások léptek fel, bemutatkozott a helyi Mórincza hagyományőrző táncegyüttes és a citerazenekar is. A pedagógusok vetélkedőjével folytatódott az est, akik összemérték tudásukat krumplislaska-sütésben, térképkirakásban, divatbemutatóban. Szombaton Nyitrára kirándultak a vendégek, majd részt vettek a Komáromi Napok rendezvénysorozaton és megtekintették az Európa Udvart, este pedig sort kerítettek a nagykéri borospincék meglátogatására is. Vasárnap Pozsonyba és Dévényre látogattak a küldöttség tagjai, majd megtartották az utolsó munkaértekezletet. Helena Dojčánová igazgató elmondása szerint a vendégeket elvarázsolta Nyitra történelmi városrészének szépsége és az értékes műemlékek, továbbá Nagykér rendezettsége, a helyi alapiskola tetszetős környezete, ugyanakkor csodálattal figyelték, hogy a megyeszékhelyen és a határvárosban milyen sok ember nyüzsög a sétányokon, tereken. A francia zenetanárnők elismerően szóltak a nagykéri citerások teljesítményéről, és elmondták, szívesen együttműködnének a csapattal. A vendéglátás sikerességéhez Kottlík László, a falu polgármestere, az iskola vezetése, pedagógusai és a szülők, gyerekek egyaránt hozzájárultak szíves vendéglátásukkal, igyekezetükkel, és rendkívül nagyvonalúnak bizonyultak a rendezvény szponzorai, a helyi vállalkozók is. Mária Hlavatá és Böjtös Monika pedagógus érdeme, hogy a vendégekkel jó angolsággal beszélgettek az iskola tanulói. Helena Dojčánová elmondása szerint a nagykéri alapiskola tanulói már harmadikos koruktól tanulnak idegen nyelvet. Az alapiskola első és második évfolyamában a német és angol nyelvet választható tantárgyként tanulhatják a gyerekek. Mi több, már az óvodában is heti két órát tanulnak angolul az apróságok. A tanintézmény azon kevesek egyike, ahol közös igazgatás alatt működik a magyar és a szlovák alapiskola, ám az iskola vezetése szerint a nagykérieket a két nyelv nem osztja meg, a testnevelési órákat például közösen tartják a magyar és a szlovák tanulók számára. Szeptemberben Finnországba látogatnak a pedagógusok, ezen a találkozón a harmadik pályázati év témaköre kerül a terítékre. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?