Sikeres a „főpróba”

Érsekújvár. Több magyarlakta város mellett november 29. és december 7. között a városban is sor kerül a hazai kiadók könyvbemutatójára és író-olvasó találkozókra.

Az író és az ő olvasói. Bárczi Zsófia dedikál. Csuport István felvételeÉrsekújvár. Több magyarlakta város mellett november 29. és december 7. között a városban is sor kerül a hazai kiadók könyvbemutatójára és író-olvasó találkozókra. A Csemadok helyi alapszervezetének székházába látogatók hétfőn este az AB-ART, a Kalligram, a Lilium Aurum, a Madách-Posonium, a Nap, a Méry Ratio és a Plectrum idei termésével ismerkedhettek. A Könyvszakmai Szövetség és a Szövetség a Közös Célokért rendezvénye sokak érdeklődését felkeltette. „Öt helyen rendezünk könyvkiállítást, tíz helyszínen zajlanak író-olvasó találkozók, összesen huszonkét szerzőt mozgatunk meg a rendezvény során. Egyfajta főpróbáról van szó, szándékaink szerint a jövő évtől minden egyes magyarlakta városban lesz könyvkiállítás. Célunk, hogy a szerzők találkozzanak olvasóikkal, és ezáltal is közelebb kerüljenek egymáshoz” – jegyezte meg a rendezvény kapcsán Balázs F. Attila, az AB-ART kiadó igazgatója.

Idén Királyhelmecen, Buzitán, Losoncon, Ipolyságon, Komáromban, Dunaszerdahelyen és Pozsonyban terveznek könyvbemutatókat. Az érsekújvári rendezvényen két, a városban élő fiatal szerző, Benyovszky Krisztián és Bárczi Zsófia mutatkozik be az olvasóknak, mindketten a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanárai. Az írónő a Keselyű hava című novelláskötettel érkezett, melybe a spanyol kultúra legendás elemeit, motívumait is becsempészte. Benyovszky Krisztián a fiatalon megkedvelt detektívtörténeteket lopta bele a színvonalasan megírt, történelmi tárgyú alkotásába, amely a Kalligramnál jelent meg A jelek szerint címmel. A két barát egymás munkáját méltatta, és beszélgetésük során a nők szlovákiai magyar irodalomban betöltött szerepéről is szó esett. Plichta Péter, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke és Pénzes István író, pedagógus felajánlották a szerzőknek, hogy a jövőben disputákkal egybekötött író-olvasó találkozókat szervezzenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?