Sérült babákkal a beteg gyerekekért

Torna. Belépsz az információs központba. Babákat látsz. Babák a polcon, babák az ablakban, babák mindenütt. Kicsi, nagy, barbie és csecsemő, mindenféle. Menyaszszony, huszár, parasztmenyecske, apáca, cigányasszony, hercegkisasszony. Hajdani, megunt, eldobott, tönkretett babák. Megmosva, megjavítva, csodálatos új ruhába felöltöztetve.

A határ túloldalán, Parasznya nevű községben lakik Dolongovszky Józsefné, Piri mama, az a nyugdíjas néni, aki a babák gyógyítója. Régóta folytatja már ezt a mesterséget. A kislánya egyik „elromlott” babájával kezdődött hajdanán: a gyermek nem új játékért sírt, arra kérte édesanyját, gyógyítsák meg azt a régi, kedves játékot. Voltak aztán kidobott babák a kukák mellett, a szeméttelepen is. Összeszedte őket, megmosta, megjavította, pótolta a hajukat. Mindig az arcukat nézte, ahhoz képzelte a ruhát, de előbb fehérneműt varrt, csipkés bugyogót, aztán jöttek a ruhaköltemények, cipők, kalapok. Könnyű volt varrni rájuk: ha beléjük szúrta néha a tűt, nem orroltak meg érte. Szépek lettek, egyediek, szívének gyermeke valamennyi. Pedig sérült babák. Van, amelyiket nem lehet leültetni, mert a lába nem bírná. Van, amelyiknek két bal keze van, mert a hiányzó jobb kart nem lehetett mással pótolni. Ám ezeket nem látja senki, a csodálatos ruhák takarják a fogyatékosságokat.

Mikor százötven baba volt már otthon, meglett az első kiállítás is. Azóta számtalan. Soha egyetlen fillér hasznot sem hozott Piri mamának. A tetszőleges árú belépti díjakat egy beteg gyerekekről gondoskodó alapítványnak adja. A sérült baba így segítse a beteg gyerekeket. Ma már nem jár a szeméttelepre, a hely- és környékbeliek hordják oda neki régi, megunt babáikat. Várnak most is vagy húszan a kicsinosításra. A varrógép állandóan készenlétben a konyhában, a kész babák két kiállítás közt dobozokban a háromszobás lakás egyik szobájában. Egyikük sem eladó, hisz mind kedves, mind a gyermeke, és mind szolgálatot teljesít. Piri mama emlékszik rájuk kidobott játék korukból, arra is, kitől kapta őket, arra is, melyik veszett el egy-egy kiállításon. Csak ha bemegy a spájzba, arra nem emlékszik, mit is akart kihozni onnan.

Szeret beszélni, és gondolatait gyakran leírja. Pletykálni nem szeret. Mert ő nemcsak néz, lát is. „A világot megváltani nem tudom, és nem is akarom. Csak szeretném kitárni felétek a karom” – mondja pátosz nélkül egyik leírt versének kezdősorát.

Kitárta a karját a tornaiak felé is. Azok pedig a szívükbe zárták, meghívták, eljött. Hogy a babák látványával felejthetetlen élményt szerezzen, és a tornaiak adományát is eljuttassa a beteg gyerekekhez.