Ezt tudni a somorjai fertőzöttekről

koronavírus
Somorja |

Somorján is megjelent a koronavírus-fertőzés, három személynél mutatták ki a vírust, a város vezetése azonban egyelőre hiába próbál tájékoztatást kérni az illetékesektől.

Friss:

A három somorjai fertőzött közül ketten otthoni karanténban vannak, a harmadik beteget a nagyszombati kórházban ápolják – jelent meg az információ a városi hivatal honlapján. A Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint a járáson kívül kerültek közvetlen kapcsolatba egy fertőzöttel, tőle kapták el a vírust.

Korábban:

„Nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, csak a központi oldalon láttuk az információt. Szeretnénk tudni, mit tehet a város, segíthetünk-e, milyen közösségben élnek a fertőzött személyek, de járási, illetve megyei szinten sem jártunk sikerrel. Annyit mondtak az illetékesek, hogy írásban kérjünk információt” - nyilatkozta Orosz Csaba Somorja polgármestere hozzátéve, hogy konzultált Marek Lackovičcsal, a közeli Vörösmajor (Hviezdoslavov) polgármesterével, a faluban is megfertőződött egy nő, és a szavai szerint hasonló cipőben jártak. Somorján már korábban is felmerült a fertőzésgyanú, de akkor negatív lett a páciens tesztje. „Akkor is mi magunk nyomoztunk az információk után” - folytatta Orosz Csaba.

Két hét alatt harmadszor ülésezett a város válságstábja. Kedden főként az önkéntesek hálózatának koordinációjával foglalkoztak. A polgármestertől megtudtuk, sokan jelentkeztek a város felhívására, az önkéntesek otthon készítik a szájmaszkokat. Több mint háromezer maszkra van szükség az idős, leginkább veszélyeztetett lakosoknak. A jövő hét közepéig elsőkén a 80 év feletti lakosoknak, majd a 70 évnél idősebbeknek és a többi korosztályba tartozónak kézbesítik a maszkot a postaládába. Ezen kívül elindult az élelmiszer-házhozszállítás az idős, rászoruló embereknek. Hetente kétszer viszik házhoz a megrendelt árut az egyik élelmiszerbolttal kötött szerződés alapján. Orosz Csaba hangsúlyozta, hogy csak az élethez szükséges alapélelmiszereket tudják beszerezni.

Somorján is lezárták a játszótereket. „Igyekszünk minél inkább csökkenteni az emberek mozgását a városban, de nem állt meg az élet, sokan dolgoznak, de a legtöbben már szájmaszkban. Viszont azt látom, hogy főleg az idősebbek között sokan nem takarják el az orrukat és a szájukat” - zárta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?