Érsekújvár/Anyala. A római katolikus plébániatemplom mellett található Marianumban idén december 24-én 17 órakor hagyományos ünnepi vacsorára várják a városban tartózkodó és régióbeli hajléktalanokat a katolikus, a református és az evangélikus önkéntesek.
Segítség a hajléktalanoknak
Magyar Bélától, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ pályazatokért felelős koordinátorától megtudtuk, intézményük idén külön ajándékkal szolgál a rászorulóknak. „A Konto Orange Ajándékozzunk karácsonyt! pályázatának köszönhetően 28 ezer korona értékben ruhaneműt, tisztálkodószereket és néhány napra való élelmiszerből álló csomagokat osztunk szét a két ünnep között a leginkább rászorulóknak” – tájékoztatott Magyar Béla. A sálat, kesztyűt, meleg zoknit és higiéniai eszközöket nem csak a karácsony este Marianumba érkező mintegy 35 hajléktalan kapja meg. „Az ünnepek között két alkalommal azokat a rászorulókat is felkeressük, akik télen az Érsekújvárhoz közeli parkerdőben vagy a központtól félreeső tanyák valamelyikén húzzák meg magukat. A városi menedékhely – ahová szintén viszünk ajándékot – csak az érsekújvári illetőségű, személyi igazolvánnyal rendelkező hajléktalanokat fogadja be. Tudomásunk szerint mintegy 150 olyan hajléktalan él a szűkebb régióban – a tótmegyeri erdőkben és az anyalai tanya közelében – , akik segítséget remélnek” – jegyezte meg a művelődési központ dolgozója. A érsekújvári vasútállomáson a hajléktalanok az alapítványi pénzből vett utalványokon karácsony után és Szilveszter napján a zuhanyzókat is igénybe vehetik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.