Sáros elbontott téglatemploma

A fennmaradt néhány fénykép és a rekonstrukciós leírás szerint páratlan szépségű szakrális építészeti különlegesség volt. Tégláit gazdasági épületek építéséhez hordták el lebontásakor.

Sáros, rokon templom

Ila Bálint, a kitűnő Gömör-kutató a megye történeti monográfiájában arról ír, hogy 1275-ben először említik Almágy faluval együtt Sáros falvát, amely minden valószínűség szerint a tatárjárás előtt alapított település, telepítését a növekvő lakosságlétszám hozta magával. Természetesen a falualapítással együtt járt a templomépítés is. Sáros tehát a tatárjárás előtt már létezett, temploma pedig legkésőbb a 13. század második harmadában épült, nagy valószínűséggel a tatárdúlás utáni években. Bár Gömörnek ezt a vidékét is érintette a pusztítás, a Sőreg melletti Dánoskő nevű erődített helyen és a Biriny nevű magaslat egykori erődítésében a környék lakosságának egy része védekezve túlélte a pusztítást és elkezdhette az újjáépítést.

A pápai tizedszedő jegyzékek Sárosban anyaegyházat, anyatemplomot jegyeztek fel, mégpedig a Legszentebb Szentháromság kegyelmébe és védelmébe ajánlott templomot. Mivel a vidéken kőbánya nincs a közelben, agyag viszont bőven akad, így a falualapítók égetett téglából húzták fel a megszentelt hajlékot. Egykorú lehet az a szomszédos Almágy dombtetőn álló templomával, ám azzal ellentétben a sárosi-péterfali egy viszonylag szűk völgyben állt, az út mellett, maga köré szervezve a későbbi falut. Amelynek lakói néhány száz év után néhány száz méterrel odább kezdtek új falut építeni, bizonyos Péter nevű, Sárosból érkezett birtokos miatt, aki erdőirtással szerzett földeket és ott falut alapított, melynek neve mi sem természetesebb, Péterfala lett.

Az eltűnt templomról

Amit a fennmaradt fényképek és leírások mutatnak, azok szerint egy kelet nyugati tájolású, egyhajós, félköríves szentélyzáródású, a mérések alapján mintegy 14 méter hosszú és 8 méter széles épületet kell elképzelni. Tetején kicsi, fából ácsolt tornyocska volt, az egyik a gótika idejére eső átalakításkor pedig északi felére sekrestyét építettek.

A tetőt fazsindellyel borították, a falak vakoltak voltak, néhány helyen pedig a régi fotók szerint a hajóhoz hozzáépített pillérekkel kellett megtámasztani a falakat. Különlegességként tartja számon a szakirodalom a templom apszisát kívülről díszítő, téglákból mívesen kirakott boltíves vakárkádjait, valamint a lőrésszerű ablakokat. Hogy milyen lehetett a belső tere, arról csak feltételezések vannak. Minden bizonnyal voltak benne faldíszítő freskók, feltételezhetőek ablak- és kapubélletek, a diadalív faragott köves díszítése. Van olyan vélemény is, mely szerint eredetileg egy, még a tatárdúlás előtt épített rotunda, azaz körtemplom lehetett a magja a sárosi templomnak – a vakárkádok például a süvétei körtemplom építészeti megoldásaira erősen hasonlítanak – amelyhez a pusztítás után hajót építettek a hívek. Sajnos ezeket a feltételezéseket ma már sem megcáfolni, se megerősíteni nincs lehetőség, mert a régi téglatemplomot elbontották. Sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a 20. század harmincas éveiben a rozsnyói püspökség elzárkózott az értékes műemlék megmentésétől, a hívek pedig új, a falujuk központjában lévő templom építésébe fogtak.

A régit a sorsára hagyták, az idő pedig kikezdte a szent helyet. Valamikor 1940 táján elbontották a hajót, a tégláit a parókia gazdasági épületének építkezéséhez használták fel. A szentély még kapott néhány év haladékot, de 1949-ben annak bontására is sor került. A 20. század hetvenes éveiben még látszott némi csekély romja a régi sárosi templomnak, aztán ezek is eltűntek, amikor 2000-ben ravatalozót avattak a helyén. Arról nem található adat, hogy folyt-e régészeti feltárás a régi templom helyén. Valószínűleg nem. Ami kár, mert egy szakszerű feltárás számos eleddig ismeretlen információval szolgált volna a Barkó-vidék legrégebben létező falvainak történetéről. Csekély vigasz, hogy a ravatalozó falán legalább egy tábla értesíti az arra járót, régen szent hajlék állt itt, melynek ma már az emlékezetben is alig van nyoma!