Saját pénzből kénytelenek kátyúzni Jókán

Jóka |

<p>Idén közel 24 000 eurót fordított a galántai járásbeli nagyközség a falu tulajdonában levő utak javítására. A polgármester, Farkas Imre elmondta, ebben az évben azokat az útszakaszokat is sikerült kijavítani, amelyekre tavaly nem futotta.&nbsp;</p>

A munkálatokat saját költségvetésből fedezték, a megyétől kapott támogatás nem lett volna elég. A hosszú tél rányomta a bélyegét az úthálózatra. „Az útjavítási munkálatokat minden évben elvégezzük” – nyilatkozott lapunknak Farkas. A kátyúk mentén felmarják az aszfaltot, majd feltöltik. Mivel az úthibák egyre nagyobbak, az utat is nagyobb területen kell helyreállítani. A polgármester hozzátette, az útfelújítást folytatni szeretnék. „A csatornaépítés után maradtak olyan útszakaszok, amelyeket portalanítani kell. Negyven–negyvenöt évvel ezelőtt kezdetleges módon oldották meg a portalanítást, az utat makadámkővel borították, majd lehengerezték, erre forró aszfaltot vittek fel, apró kaviccsal szórták le és újra lehengerezték. Ezek az utak folyamatosan rongálódtak. A csatornaépítők csak az általuk megbontott útszakaszt állították helyre. Tavaly voltak olyan szakaszok, amelyeket nem sikerült kijavítanunk, idén ezeket is rendbe tesszük” – folytatta Farkas Imre. A csatornahálózat építése miatt megbontott úttest állaga tovább romlik. A község két utcájának felújítására a Sapard program keretében nyertek támogatást évekkel ezelőtt. Akkor tizennégymillió koronát (464 714 euró) kapott a falu. Farkas elmondta, ha lennének hasonló felhívások, könnyebb lenne helyreállítani az úthálózatot. A falu úthálózata 22–23 kilométer hosszú, a községen két megyei út is áthalad. „2010-ben és 2011-ben sikerült elérnünk, hogy felújítsák a Szenc felé vezető utat Jóka és Borsa között. Sajnos a megyének is csak uniós pénzekből futja az felújításra” – mondta a polgármester.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?