Rozmaringbokrot, az összetartás, a tisztaság és a hűség jelképét helyezték ki az érsekújvári járásbeli Szímőn a Jedlik-ház előtti térre. A Rozmaring nevet viselő hagyományőrző csoportok nyolcadik országos találkozójának szombaton a Vág menti község adott otthont.
Rozmaring csoportok országos találkozója Szímőn
Tizenöt év telt el azóta, hogy 2009. március 31-én Farnadon Nagyné Baka Ella kezdeményezésére felhívást tettek közzé és várták a Rozmaring nevet viselő hagyományőrző csoportok jelentkezését. Ivolka Valéria, a Csemadok Szímői Alapszervezetének elnöke nem titkolta meghatottságát. Elmondása szerint a rozmaring jelkép, amely közelebb hozza egymáshoz a népdal, a néptánc segítségével a hagyományőrzőket, és új barátságok szövődhetnek. Azt kívánta, hogy még nagyon sokáig találkozzanak a csoportok.
Bób János, Szímő polgármestere bemutatta a vendéglátó település történetét, annak híres szülöttét Jedlik Ányos bencés szerzetest, magyar természettudóst, feltalálót és a róla elnevezett emlékszoba megtekintésére hívta meg a vendégeket. Megemlékezett Kantár Éva pedagógusról, a Csemadok Szímői Alapszervezetének korábbi elnökéről, a kultúra terén kifejtett munkájáról és az országos rendezvényekről, melyeket ő szervezett. Tizenöt Rozmaring nevet viselő hagyományőrző csoport tagjai vonultak fel Szímő utcáján a Károlyi-háztól a Jedlik-házig, ahol a műsor zajlott. Horváth Demo Andrea, Gyurcsó István Európában című versét adta elő.
A nyolcadik országos találkozóról megtudtuk, hogy az első farnadi fesztivál sikerén felbuzdulva két év múlva a keleti végeken, Abaújszinán, a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör és a Rozmaringsarj Népi Táncegyüttes vállalta a házigazda szerepét. A találkozón részt vett a felsőszeli éneklőcsoport, a következő fesztivált már ők szervezték. Hagyománnyá vált, hogy kétévente más községen találkoznak a hagyományőrzők.
A szímői rendezvényen elsőként a négy évtizede alakult Szímői Rozmaring Népdalkör és a Citera-ág csoport lépett színpadra. színvonalas műsorral ajándékozta meg a közönséget a Rozmaring Népdalkör Bacskáról, a Rozmaring Hagyományőrző Csoport Abaújszínáról, a Rozmaring Népdalkör Hárskútról, de nagy tapsot kapott a Rozmaring Asszonykórus Farnadról és a Nagyölvedi Rozmaring Népdalkör is. Kondé Nagy Mónika a szervezők nevében sok szeretettel köszöntötte a következő fellépőket is, akik színvonalas műsorukkal gazagították a találkozót. Ilyen volt a Rozmaring Éneklőcsoport Garamszentgyörgyről, a Rozmaring Éneklőcsoport Vámosladányból, a Rozmaring Vegyes Éneklőcsoport Csatáról és Lekérről, továbbá a Rozmaring Női Éneklőcsoport és a Rozmaring Férfi Éneklőcsoport Felsőszeliből, valamint a Rozmaring Néptánccsoport Kisújfaluból. Priskin Magdolna pedagógus, aki a helyiekkel együtt évek óta gyűjti az utókornak a padlások, verandák, pitvarok kincseit, örömmel várta a Rozmaringok találkozójára érkező vendégcsoportokat a Károlyi-ház melletti falumúzeumba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.