Rövidített munkaidő, vízosztás, párakapuk, útlocsolás

<div>A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet csütörtökig egész Nyugat-, Dél- és Kelet-Szlovákiára másodfokú hőségriadót rendelt el. A legmagasabb nappali hőmérséklet 37 fok fölé kúszhat, a városok forró aszfaltján még melegebb lehet.</div>

Komáromban péntekig rövidített munkaidőt vezettek be, naponta 7.30 és 13.30 között fogadják az ügyfeleket. Gútán ugyancsak módosították a munkaidőt, és 7-től 13 óráig tart az ügyfélfogadás, ebédszünet nélkül; az iktató és a pénztár nyitva tartása ugyanakkor nem változik. Komáromban két párakaput is felállítottak a belvárosban, az egyiket a városi hivatal helyezte el a Tiszti Pavilon előtt, a másikat a KOMVaK víz- és csatornaművek a Nádor utcában. Keszegh Béla alpolgármestertől megtudtuk, hogy tegnap reggel óta folyamatosan locsolják az utcákat, és a déli órákban palackos ivóvizet osztanak a belvárosban, a kórház előtti parkolóban pedig a KOMVaK ivóvizes lajtos kocsijából lehet vizet vételezni. Fokozottan figyelnek lakóikra a városi fenntartású Ispotály utcai idősek otthonában is. Az egyik ott dolgozótól megtudtuk, hogy a reggeli szellőztetés után lehúzott redőnyökkel próbálják kirekeszteni a hőséget, a tető alatti szobákban van klímaberendezés, és napközben többször kínálják ivóvízzel az idős embereket, akik bizony gyakran nem éreznek szomjúságot, ezért elfeledkeznek az ivásról. Az otthon udvarán párásítót is elhelyeztek, de a déli órákban nem tanácsolják senkinek, hogy kint tartózkodjon, még árnyékban sem. A Tonex építőipari cég vezetője, Varga Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy ezeken a forró napokon belső munkákat végeznek dolgozóik az egyes építkezéseken, senkit nem küldenek a tetőre. „A kórházban a nagy meleggel összefüggésben nem vezetünk be semmilyen speciális intézkedést, arra viszont ügyelünk, hogy a betegek eleget igyanak” – tudtuk meg Miroslav Jaška kórházigazgatótól. Főleg a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket, valamint a műtét utáni betegeket viseli meg a meleg.  Érsekújvár főterén kora reggeltől locsolták a virágágyásokat és a városháza előtti járdákat. A sétányon légpárásítók vannak. A városházán a földszinti ügyfélfogadó irodákban a hőség idején sem változik a nyitva tartás. Az ügyfeleket nem érinti, hogy néhány osztályon ideiglenesen változik a munkaidő. Azok a hivatalnokok, akik nem klimatizált irodában dolgoznak, szerdától reggel héttől délig dolgoznak. Párkányban, a Sétálóutcán párakapuk szolgálják a felfrissülést. A város által üzemeltetett gondozóotthonban egész nyáron odafigyelnek arra, hogy a gondozottak elegendő folyadékot igyanak.  Keleten is tombol a hőség, Kassa belvárosában naponta kétszer, 11 és 14 órakor locsolják az utakat. „A Fő utcai sétányon az alsókapunál, illetve a premontreiek temploma előtt párakapukkal próbáljuk elviselhetőbbé tenni a forró nyári napokat, de a 15 szökőkútnál is felfrissülhetnek az emberek. Mivel a kánikula az előrejelzés szerint egészen a hét végéig tart, a Fő utcai Immaculata-szobornál vasárnapig hideg ivóvizet osztanak” – közölte lapunkkal Linda Šnajdárová városi szóvivő.  A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a forró napokon 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző nap, igyon nagyon sok folyadékot, elsősorban ásványvizet és tiszta vizet, nem pedig cukorral édesített üdítőket, egyen könnyű ételeket, sok gyümölcsöt, és ne fogyasszon alkoholt. (vkm, szaz, guzsu, nr)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?