Romlott a közbiztonság Kürtön

Kürt |

<p>Év eleje óta legalább tizenkét családi házba törtek be az érsekújvári járásbeli Kürtön. A legutóbbi falugyűlésen a szülők arra panaszkodtak, hogy a gyerekeiket megtámadják az iskolából hazajövet, a postásnő elmondta, néhány lakónegyedbe fél egyedül menni.</p>

„A lakosokat megrázta az a legutóbbi eset, amikor a tolvajok betörtek egy idős asszonyhoz, és a füléből tépték ki a fülbevalóját. Múlt héten egy 12 éves fiút vittek el a rendőrök az iskolából, aki állítólag információkkal látta el két felnőtt társát. Őket is kihallgatták, és házkutatást tartottak a rendőrök” – mondta Téglás János polgármester. Az idős lakosok nehezményezték, hogy a községi rendőrök nem járőröznek eleget Kürt veszélyesebb, elhagyatottabb környékén. A tolvajok kifigyelik, vagy a helyi informátoraiktól tudják meg, hol élnek magányos, idős emberek. Arra is volt példa, hogy a kórházba szállított beteg házát fosztották ki. Jozef Filo, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság udvardi körzeti központjának dolgozója elmondta, 13 község tartozik a körzetükbe. Lakossági bejelentés esetén igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt Kürtre jutni, ám ha az ügyeletben lévő rendőrök éppen Alsóohajban (Dolný ohaj) vannak, legalább fél óráig tart az út. „Újabb községi rendőrt vettünk fel, így már ketten lesznek szolgálatban. Így sem tudjuk megoldani, hogy rendszeresen éjszakai műszakot vállaljanak. Kétezer euróért biztonsági kamerákat szereltünk fel a faluban, de bővíteni kellene a térfigyelő kamerarendszert, hogy arról is tudjunk, milyen gépkocsik érkeznek Kürtre, és milyen irányba távoznak” – mondta Téglás. A falu vezetése szerint a községi rendőrállomány bővítésére nincs pénz, ha újabb embereket vennének fel, másra nem jutna a költségvetésből, vagy emelniük kellene a helyi adókat és az illetékeket. Az egyik felszólaló azt javasolta, hajlandó hozzájárulni, és bizonyára mások is csatlakoznának hozzá, hogy Kürtön erősítsék a községi rendőrség sorait.Az állami és a helyi rendőrség szakemberei arra biztatták a lakosokat, merjenek bejelentést tenni, ne hallgassák el a történteket, néhány konkrét esetről ugyanis csak a falugyűlésen értesültek. Téglás János bemutatott néhány biztonsági megoldást, például a mobiltelefonos mozgásérzékelőt, és ajánlotta a lakosoknak, tartsanak otthon elektromos sokkolót vagy gázsprayt. A helyiek egyetértettek abban, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot a szomszédokkal, a rokonokkal, hogy időben segítséget kérhessenek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?