Rockmúzeum nyílik Nyitragerencséren

Budapest |

<p>Jövő szombaton megnyílik a Kárpát-medence első rockmúzeuma Nyitragerencséren, ahol a P. Mobil zenekar vezetője, Schuster Lóránt lesz a tárlatvezető; ebből az alkalomból a település művelődési házában este a zenekar koncertet ad, majd bált tartanak.</p>

Schuster Lóránt pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy barátja, Katona László biztosítja a helyet a kiállításhoz, ezzel lehetővé válik az általa 1969 óta vezetett P. Mobil (korábban Gesarol) együttes történetén keresztül bemutatni a műfajt, és az ahhoz kapcsolódó tárgyi emlékeket.
Mint írta, a magánkiállításon, amely nem kapott állami támogatást, tárgyi emlékek lesznek láthatóak a magyar rockzene elmúlt negyven évéből: az egykori technikán és hangszereken kívül  albumok, plakátok, fotók, rajongói ajándékok, fellépőruhák, színpadi kellékek, köztük például az a tapsgép, amely a P. Mobil Kétforintos dala közben "indult be".
A kiállítás külön foglalkozik az 1984-es pusztavacsi rockfesztivállal, amelyről számos rajongót vittek el a rendőrök bilincsbe verve. A korabeli koncertek egy másik "kellékét", a "Kádár-kolbászt", azaz a gumibotot is kiállítják - közölte Schuster Lóránt.
A P. Mobil vezetője szerint a kereskedelmi rádiók és televíziók mostani műsorait figyelve az az érzés támad, mintha nem is léteztek volna.
"A mai gyerekek már nem tudják, milyen egy szalagos vagy kazettás magnó vagy lemezjátszó. Ezért határoztam el a múzeum létrehozását, ezért kértem a zenészek, technikusok, rajongók segítségét, hogy rakják össze közös múltunkat, amíg lehet" - fejtette ki Schuster.
A rockmúzeum a Szent Orbán nap keretében nyílik meg május 28-án 15 órakor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?