Rendőrök ellenőrizték az orvosokat Kassa megyében

rendőrség k

Csütörtökön ellenőrzést tartott a Kassai kerületi rendőrség az orvosi rendelőkben a súlyosbodó járványhelyzet miatt – tájékoztatott Lenka Ivanová kerületi rendőrségi szóvivő. Az ellenőrzésre a kerületi járványbizottság ülése után került sor.

Az ellenőrzést civil ruhás rendőrök végezték, az egyébként is megszigorított járványügyi ellenőrzések keretében. „Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a rendőrség részéről nem került sor az orvosok és az egészségügyi alkalmazottak dehonesztálása, megalázására, a rendőri testületet együttműködésre kérték ebben az ügyben. Minden megszerzett információt azonnal átadtunk a megyei tiszti főorvosnak” – tette hozzá Ivanová.

Anna Terezková, a Kassai Megyei Önkormányzat szóvivője elmondta, a rendőrség az egészségügyi mentőszolgálattól érkező információkra reagált, melyek a járási válságstáb ülésén hangzottak el. „Rengeteg hívás érkezik a 155-ös vonalra, az emberek arra panaszkodnak, hogy nem tudják felhívni a járóbeteg-ellátást végző orvosokat. A rendőrség ezután kérte ki a járóbeteg-ellátást végző orvosok rendelőinek listáját és a rendelési időket” – mondta Terezková. Hozzátette, a megye nagyra tartja az orvosok munkáját és tisztában van azzal, hogy mekkora nyomásnak vannak most kitéve. „Érthető, hogy nem tudják egyszerre kivizsgálni a betegeket és fogadni a rengeteg telefonhívást. Az ellenőrzés fő célja az volt, hogy megpróbáljuk valahogy tehermentesíteni a segélyszolgálatot. Megelőző ellenőrzésről volt szó, büntetést nem szabtak ki, ha az orvost nem találták meg a rendelőben” – tette hozzá Terezková. Mint mondta, a cél az volt, hogy ellenőrizzék, illetve cáfolják azokat a híreszteléseket, hogy nem rendelnek megfelelően az orvosok a megyében.

A Regionális Orvosi Kamara (RLK) felháborodással reagált azokra az értesülésekre, hogy rendőrök járják a rendelőket és ellenőrzik, munkában vannak-e a körzeti orvos.

„Ez az eljárás az orvosok és az egészségügyi dolgozók megalázása, akik nap mint nap harcolnak a pácienseik egészségéért és életéért” – jelentette ki Valéria Vasiľová, a regionális orvosi kamara elnöke. Állítása szerint a körzeti orvosoknak naponta átlagban 70 betegük van, ebből több tucatnyi telefon jelentkezik, és sok orvos a végkimerülés határára került.

„Értjük, hogy a betegek nyugtalanok, mert sok esetben nem tudják felhívni az orvosukat, de ez nem azt jelenti, hogy az orvosok nem járnak munkába” – szögezte le Vasiľová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?