„Reméljük, most újabb százötven évig kibírja az alkotás”

Talán az, hogy 1949-ben történt egy barbár beavatkozás a templomban. Hozzábetonoztak egy kóruskiszélesítést, ami szükséges volt ugyan, ám másként kellett volna megoldani. Mivel a kórus alja körülbelül nyolcvan centiméterrel alacsonyabb az oltár legmagasabb pontjánál, az építők az oltárt hetven centiméterre a talajba süllyesztették, és körülbelül olyan 10–15 centiméternyit rábetonoztak. Ezzel az oltár elvesztette a harmóniáját, és nem lehetett benne olajmécsest vagy villanykörtét cserélni, olyannyira beszorították egy pici sarokba. Akkor jött az ötlet, hogy vegyük ki az oltárt, tegyük át egy oldalrésszel tovább, olyan körülmények közé, amilyenek között volt. A kórusaljat egyszerű oldalkijárattá alakítottuk át.

Az oltárt sok ezer gyöngy és üvegdarab ékesíti. Ezek egy részét újracsiszoltatták.

Körülbelül 400–450 darabot több helyen kellett legyártatni: Csehországban és Németországban, Magyarországon, a keresztfő csiszolt ólomüvegeit Törökországban rendeltük meg. Késtünk is a felújítással, mert körülbelül három hónapig tartott, amíg elkészítették a megfelelő szerszámokat és az üvegeket. Reméljük, most újabb százötven évig kibírja az oltár, és nem történik semmi baja. Mivel a második vatikáni zsinat után megváltozott a liturgia, az oltár látható és kivilágított lesz egész évben. A sírt, tehát a sziklába vájt barlangimitációt év közben lezárjuk, csak húsvétkor fedjük fel.

Technológiai szempontból mit engedhettek meg maguknak az építők, és mit a felújítók?

E téren óriási előrelépés történt. Akkor madzagokkal húzogatott, csúszós síneken mozogtak az olajmécsesek. A német, swabach betűs műszaki leírást is, amelyben például az is szerepel, hogy miként kell az olajmécsest homokkal feltölteni, vizet önteni rá, majd így beletenni a kanócot, hogy amikor a mécses elég, a nedves homok eloltsa a kanócot. Ki kellett vennünk ezeket a húzogatós részeket, és olyan világítással pótolni, amely a leginkább hasonlít a régi olajmécses lángjához. Semmi mást nem tudtunk találni, mint az egyszerű, régi, kis teljesítményű, vékony szálú izzót, amelynek tervezésénél a számítógépes technikát is igénybe kellett venni. A műszaki leírást egyébként – portalanítás után – zsugorfóliába csomagolva visszatettük az oltárba egy róla készült felvétellel együtt.

Az oltár papírból készült. Ez mennyire okozott gondot?

Rétegelt papirosból, masszából gyúrt rétegekből áll az oltár, amelyet itt-ott fémmel megerősített faváz tart. Persze, sokat ki kellett cserélni ebből a kartonból, és ami megmaradt, abból is sok szétmállott. Még belé préselt, kézzel írt szerelmesleveleket is találtunk, amelyeket lisztből és enyvből készült csirizzel ragasztgattak egymáshoz. Az oltár klasszicista mű. Matt és fekete színe a halálra, az elmúlásra figyelmeztet. Például a német bányavidékeken vannak ilyen oltárok és az üveggyártásáról ismert csehországi Jablonec vidékén, de a szlovákiai Bakabánya környékén is találhatók kisebbek.

Magyarországi restaurátor is részt vett a munkában.

A deméndi származású, Magyarországon élő Cserba László a kevésbé igényes munkát deméndi műhelyében végezte, az igényesebb javítást – mint amilyen az áthidalás, a felirat és a katonaszobrok rendbetétele volt – Budapesten. (korp)