Regionális védjegy a minőségi helyi termékeknek

Búcs |

<p>Tíz helyi termelő, kisvállal- kozó vehette át az első ízben odaítélt&bdquo;Duna mente eredeti termék&rdquo; térségi védjegy hasz- nálatára jogosító oklevelet a Búcson megtartott Leader csoportok képviselőinek találkozóján.</p>

Tíz helyi termelő, kisvállal- kozó vehette át az első ízben odaítélt„Duna mente eredeti termék” térségi védjegy hasz- nálatára jogosító oklevelet a Búcson megtartott Leader csoportok képviselőinek találkozóján.

 

A védjegy az Alsó Csallóközi Társulás Helyi Akciócsoport kezdeményezésére jött létre, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a helyi termékeket, szolgáltatásokat, egyben minőségi garanciát jelentsen a fogyasztók számára. Szalay Rozália, a csoport elnöke, Kolozsnéma polgármestere lapunknak elmondta: a védjegy odaítélésénél alapkövetelmény, hogy a térségből származó alapanyagokból, helyben feldolgozott termékekről legyen szó. Első körben tíz védjegyet ítéltek oda, van közte hústermék, mák, méz és mézkészítmény, sajtféleség, szárított zöldségtermék, gyümölcslé és bor is. „Szeretnénk, ha szálláshelyek, szolgáltatók is jelentkeznének – mondta az elnök. – A védjegyet egy bizonyos időre ítéljük oda, de időközben is ellenőrizzük, hogy az adott termék megfelel-e a minőségi és egyéb követelményeknek.” Folyamatosan várják a jelentkezéseket az akciócsoport honlapján, itt lehet majd letölteni a regisztrációs nyomtatványt is. A beérkezett kérvényeket certifikációs bizottság vizsgálja meg, és dönt arról, mely termék, vagy szolgáltatás felel meg a követelményeknek és viselheti a Duna mente eredeti termék védjegyet. A védjegy megalkotására már csak azért is szükség volt, mivel Nyitra megye önkormányzata a tervek szerint azon vállalkozóknak készül vissza nem térítendő anyagi támogatást nyújtani vállalkozásuk fejlesztésére, amelyek a védjegy használatára jogosultak.

A 2007-ben alakult Alsó Csallóközi Társulás Helyi Akciócsoport, amely, amint a neve is jelzi, a Komáromi járás nyugati térségét tömörítette, néhány éve a járás keleti részében működő Hídverő Társulás falvaival egészült ki. Jelenleg mintegy hetven tagja van, köztük 33 önkormányzat, továbbá vállalkozók, nonprofit szervezetek és egyének. Az akciócsoport többször benyújtotta már térségfejlesztési stratégia tervét a mezőgazdasági minisztériumhoz, eddig sikertelenül. Szalay Rozália azt mondta, bízik benne, hogy az újabb fordulóban, amelynek elbírálása szeptemberben esedékes, már sikerrel járnak. Ha pozitív döntés születik, 2,7 millió euró érkezne a térségbe, az összegre a stratégiai tervben megfogalmazott céloknak megfelelően pályázhatnának a helybeli termelők, szolgáltatók, kis- és középvállalkozók, fizikai személyek stb.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?