Rajtol a Teliholdfutam

Esztergom |

<p>Szombaton különleges, éjszakai futóversenyt rendeznek Esztergomban. A Teliholdfutam 22 órakor indul a Sötétkaputól, majdakerékpárúton halad végig.</p>

Tavaly közel kétszázan vettek részt ezen a rendezvényen. A szervezők idén háromszáz résztvevőre számítanak. A Teliholdfutamot – amint arra neve is utal – mindig holdtöltekor rendezi meg az esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület. A versenyre már tavaly is több nevezés érkezett Párkányból és környékéről, és sokan érkeztek Magyarország távolabbi városaiból is. A verseny jól illeszkedik Esztergom hagyományaihoz. A lampionos csónakfelvonulás és a fáklyás ballagás mellett ez is érdekes színfolt a város életében. A magyarországi utcai futóversenyek körében sincs konkurenciája. A Teliholdfutam a Dunaparti Futópartik versenysorozat része. A bazilika alatti Sötétkapunál rajtol. Az első métereket a nemrég felújított alagútban teszik meg a versenyzők, majd a Víziváros hangulatos utcáin haladva jutnak el a futók a kerékpárútra, a verseny valódi helyszínére. Nevezni előzetesen a www.ezstergomifutomuvek. hu oldalon vagy a helyszínen lehet. A futók az Erzsébet parkban délelőtt fél 10 és 11 óra között vagy este 19 órától vehetik át az időmérő chipeket és rajtszámukat. A szervezők csak azokat a futókat engedik rajthoz állni, akik megfelelő világító- és láthatósági felszereléssel (fényvisszaverő mellény, fluoreszkáló fényrúd, fejilletveelemlámpa)indulnak.
A legjobban kivilágított versenyző kapja a Szentjánosbogárdíjat. A leggyorsabbak értékes tárgyjutalmat kapnak. Különdíjat kap a legidősebb és legfiatalabb versenyző is. Emellett minden induló a verseny emblémájával ellátott egyedi ajándékkal térhet haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?