Holnapra várják a tetőzést Párkány–Esztergomnál, Helembán mindenki a gáton

a
Párkány |

Csütörtök reggelre a mérce Párkánynál 714 centimétert mutatott és a Duna továbbra is lassan emelkedik, ugyanakkor nem várnak akkora árhullámot, mint 2013-ban. Az öreg fürdőben szivattyúznak, a Garam-gátjánál egyelőre nincs gond. A Mária Valéria híd is átjárható.

A Duna tetőzését péntek kora délutánra várjuk 759-760 centiméterrel, a prognózisok szerint, nem lesz tehát akkora a maximális vízszint, mint 2013-ban közölte az Új Szóval Eugen Szabó, Párkány polgármestere. A városban nyugalom van, az új árvízvédelmi gátra sem kellett felszerelni a fém magasítókat, mert még a betonfalnál is van rezerva. Az öreg fürdőben viszont a Duna visszanyomta a termálkút vizét, a fürdőbe ömlik ezért a termálvíz, amit viszont szivattyúkkal juttatnak vissza a folyóba. A polgármester tájékoztatása szerint a Garam-töltésnél sincs gond, az esetleges buzgárokat a vízügy kezeli. A Mária Valéria híd lezárása nem várható, Eugen Szabó úgy nyilatkozott, kapcsolatban van Hernádi Ádám esztergomi polgármesterrel és az esztergomiak mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Mária Valéria híd továbbra is átjárható legyen, azaz autóval Párkányból most is el lehet jutni a hídon keresztül az esztergomi városközpontba. A magyar vízügy péntek délután egy órára várja Esztergomnál a Duna tetőzését, 759 centiméterrel – közölte a kemma.hu. 

Helembán szinte mindenki a gáton

Csütörtökön délelőtt Helembán a Duna-parton a töltésnél raktak homokzsákokat az emberek, mert már kisebb szivárgások is vannak a gáton. Szinte az egész falu részt vesz a munkában, ez nálunk természetes. Akinek keze – lába van, az segít - közölte lapunkkal Izrael Gergely polgármester. A Helembára bevezető egyetlen országutat már elöntötte a Duna, a felvételek szerint az új és lezárt Ipoly-híd ipolydamásdi lejárójánál pedig egy kisebb tenger alakult ki – a Duna nyomja vissza az Ipolyt. Csütörtök reggel a katonaság szállított élelmiszert Helembára, de minden szükségeset biztosítottak a kovácspataki és helembai szociális otthonok lakóinak is. Helembán a rendkívüli helyzet miatt megállnak a nemzetközi gyorsvonatok, tehát minimum Helemba-Párkány közt a személyszállítás is biztosított. Helemba polgármestere szintén kb. 760 centiméteres tetőzést vár a Dunán, de szerinte az a döntő kérdés, hogy meddig tart majd a hét és fél méter feletti vízszint. Mert minél tovább, annál rosszabb ez a gátaknak, töltéseknek, a Garamon és az Ipolyon is. Izrael Gergely becslése szerint vasárnapig biztos el lesznek zárva a környező településektől, de lehet, hogy tovább is, ha lassú lesz az apadás.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?