Ragadozókat vet be a rágcsálók ellen Vedrődön a Samsung

pocok egér illusztráció

Egerek és mezei pockok lepték el a Samsung Display Slovakia vedrődi (Voderady) telephelyét Galánta mellett, ám a mérgek és csapdák kihelyezése helyett a cég úgy döntött, ragadozó madarakat vet be. Ehhez a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Társaság (ODnS) segítségét kérte.

„Már tavasszal kezdődtek a problémák, nyárra pedig ellepték a környéket a rágcsálók, mindenütt csak egérlyukat lehetett látni a telephelyet körülvevő földeken” - mondta Adela Lukačová, a Samsung Display Slovakia társaság alkalmazottja.

Roman Slobodník madárvédő, az ODnS tagja elmondta, a helyszíni szemlén bebizonyosodott, hogy a telephelyen valóban elképesztő mértékben elszaporodtak a rágcsálók. „Minél hamarabb, még az őszi hónapokban lépni kellett, hogy tavaszra csökkenjen a rágcsálók populációinak reprodukciós képessége” - jelentette ki Slobodník.

A telephelyen és környékén negyven fészkelőhelyet alakítottak ki sólymok, egerészölyvek és baglyok számára. Mivel a környékén kevés a fa és a szélfogó fasor, egy újító eljárással a villanyoszlopokra is tettek madárházakat, továbbá a telephelyen harminc T-alakú oszlopot helyeztek el, amely pihenőhelyként és vadászlesként szolgál a ragadozó madaraknak.
 

A várt hatás nem maradt el, rövid időn belül megjelentek a ragadozók. „Reméljük, jól fogják itt érezni magukat a sólymok és az ölyvek, és nemcsak a telepen, hanem a környéken is kevesebb lesz a pocok, ami a környékbeli mezőgazdasági termelőkön is segít” - mondta Marek Gális, a madárvédő egyesület tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?