Ráfáztak a nagy átverésre

Nyitra. Nem mindennapi csalásra derült fény a napokban a nyitra-aranyosmaróti II. C osztályú területi bajnokság 5. fordulójában lejátszott Jedlové Kostoľany–Machulince mérkőzéssel kapcsolatban.

Nyitra. Nem mindennapi csalásra derült fény a napokban a nyitra-aranyosmaróti II. C osztályú területi bajnokság 5. fordulójában lejátszott Jedlové Kostoľany–Machulince mérkőzéssel kapcsolatban. A szeptember eleji bajnoki találkozó első félidejében 4:1-re vezettek a vendéglátók, amikor a hazai szurkolók egy csoportja megtámadta és bántalmazta a machulincei futballistákat. A felháborodott vendégek levonultak a pályáról, néhányan közülük haza is mentek. A két csapat vezetőinek a megegyezése alapján mégis folytatódott meccs, s a hivatalos jegyzőkönyvbe 0:0-ás eredmény került. Közel két hónapig tartott a sporttechnikai bizottságnak, míg felgöngyölítette az ügyet. Nehéz dolguk volt, mert a járási újság helyi tudósítója szerint az összecsapáson a kapusok bravúrok sorozatát mutatták be…

A múlt csütörtöki tárgyaláson csak a vendégek képviselője jelent meg, aki elmondta, neki félidőben haza kellett mennie, de addig 0:0 volt az állás… Ez a hazugság sem segített, a bajnokság végén mindkét együttestől 12-12 pontot levonnak, emellett 10000–10 000 koronás pénzbírsággal sújtották őket, a két csapatkapitány a június 30-ig nem léphet pályára. Természetesen a találkozó játékvezetője sem úszta meg: ő 18 hónapos feltétel nélküli eltiltást kapott. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?