Prochászkáék két háza

Már hetek óta recsegett, ropogott minden, Prochászkáék éjjelente minden kis zörejre fölriadtak. A katasztrófa március 3-án, pénteken délután fél háromkor történt. „A fal kezdett szétrepedni, pattogott a vakolat, recsegtek és meghajlottak a gerendák” – mesélték a család tagjai, az ötvenéves Katalin, férje Ferenc, a 21 éves Kati és a 23 éves Feri. A legkisebb lány hét közben nincs otthon, udvardi középiskolás. Mivel előző héten, február utolsó vasárnapján, a homlokzat ablak alatti részéből már kiesett egy faldarab, a tragédia hetét albérletkereséssel töltötte Katalin asszony. „Bejártam az egész falut, vannak üres házak, de senki sem akarta bérbe adni, mindenki megvásárlásra kínálta. Telefonáltam mindenhová, úgy tűnt, egy háztulajdonos hajlik a bérbeadásra, sokat egyezkedtünk. Péntek reggeltől csomagoltunk, készültünk az átköltözésre. Fél háromkor megmozdultak a falak, nagyon megijedtünk, látszott, hogy vége” – mesélte az asszony. A holmit kapkodva, gyorsan kiráncigáltuk az udvarra, a végén már alig mertünk bemenni, mert minden pillanatban leszakadhatott a tető. Öt órakor pedig jött a telefon, hogy mégsem adják bérbe a házat, csak megvenni lehet. Ott álltunk az udvaron a romok között. Ekkor mentem el a polgármester asszonyhoz, hogy segítsen. A „Fehér Házra” gondoltam, a szövetkezet irodái voltak ott. A polgármester asszony megígérte, megbeszéli a végrehajtóval, mivel a szövetkezet csődeljárás alatt van. Azóta nem esett erről szó. Aznap este, pénteken a fiam barátjánál aludtunk itt a faluban. A fiam öt évet dolgozott Kuralon, az ottani polgármester nagyon segítőkész volt. Az orvosi rendelőintézet épületében van egy lakás, azt felkínálták, az egész falu beleegyezett. Sajnos a higiéniai előírások miatt egy másik WC kellett volna, erre viszont nem volt pénzünk”.

A hétvégét már egy baráti családnál töltötték Prochászkáék, akik a kiköltözésben, s a ház lebontásában is segítettek. A falu szélén egy kis ház egyetlen lakható szobájában szorongtak két héten keresztül kilencen. A vendéglátók öten vannak, a három kisgyermek közül a legkisebb még csak négy hónapos.

Prochászkáék már tizenöt éve építkeznek. „Mikor megvettük húsz éve ezt a házat, fel akartuk újítani, de mondták a szomszédok, meg ne mozdítsuk, mert összedől. Inkább elkezdtünk építkezni” – mesélte az asszony. Száznyolcvanezer korona vissza nem térítendő kölcsönt vett fel a család. Prochászka Ferenc akkor még a földműves szövetkezet alkalmazottja volt, mire elfogyott a pénz, már munkanélküli volt. Az asszony se dolgozik, már három éve egészségi problémákkal küzd. A gyerekeket tanít-tatták, a fiatalok is dolgoztak, de most nincs munkájuk.

Prochászka Katalin a „gerendaügy” óta nem szívesen fordul a polgármester asszonyhoz. „Hét éve kérvényeztem, hogy segítsen az önkormányzat. Nem pénzt akartam, hanem gerendákat a tetőre, itt van a fűrésztelep, a község megvette volna a faanyagot, én meg részletekben kifizettem volna. Nem akartam ingyen, csak egyszerre nem volt annyi pénzem. Választ sem kaptam a hivatalosan beadott kérvényemre. Meg kellett várnom, amíg a nagyobbik lányom munkába áll, s ő vett fel százezer korona kölcsönt, hogy tető legyen a fejünk fölött. Adófizető polgárai vagyunk a községnek, s nagyon rosszul esett, hogy a polgármester nem figyelt oda ránk” – mondta Prochászkáné.

„Abban kértek segítséget, hogy a faluvégi volt szövetkezeti irodába beköltözhessenek. Sajnos a szövetkezet ellen csődeljárás indult, így zárolták a szövetkezeti vagyont is, és nem tudtam elérni az illetékest, aki dönthetett volna. Azok közül a házak közül, melyek üresen állnak, kevés lakható. Ott van az udvarban a félig kész, új családi ház, remélhetőleg azon fognak iparkodni, hogy mihamarabb beköltözhessenek” – mondta Mikus Irén polgármester. „Munkával most is segítettünk, a gerenda és a falak szétszedéséhez küldtem ki munkásokat, nehogy baleset történjen. Legalább ötvenezer koronába került volna az a faanyag, amit kértek, akkora öszszeggel nem tudtuk a családot segíteni” – mondta a polgármester.

A Prochászka család végül március 19-én visszaköltözött az udvarba, beköltözött a félig kész házba. Bohák Béla alpolgármester közvetített a család és a polgármester között. Mikus Irénnel együtt elmentek megnézni a „portát”. Elbeszélgettek az évtizedes tüskéről, a „gerendaügyről”. Az önkormányzat megígérte a családnak, hogy két helyiséget kivakoltatnak. Prochászkáék addig is kályhával fűtenek, melynek csövét az ablakon vezették ki. A helyzet megoldódni látszik, a körülmények még háborúsak, de az évtizedes feszültségek oldódnak. Az újabb örömteli fordulat, hogy március 20-tól a két gyerek, Feri és Kati is dolgozik Magyarországon. „A ház befejezéséhez még legalább két-háromszázezer korona kell, remélem, hitelekből sikerül előteremteni a pénzt” – mondta Prochászka Katalin.

Már vakolják a helyiségeket. A szükséges anyagok a községháza udvarán vannak, egy kőműves vezeti a munkákat, de az ösztönző programban dolgozó munkások fokozatosan lemorzsolódtak. „A bontásnál még ők ajánlkoztak, de amióta megtudták, hogy a község így segít, az egész falu ellenem fordult. Azt mondják, ők is kérhetnének segítséget, nekik is oldja meg kisebb-nagyobb problémáikat a község, nem jönnek ide dolgozni, nekik is megvannak a gondjaik” – kesergett Katalin asszony. Majd hozzáfűzte: „A község felajánlotta, segít lakhatóvá tenni két szobát. Már bánom, hogy belementem, nem akartam, hogy szájára vegyen a falu. Pedig nem fogadom el ingyen, részletekben kifizetem a költségeket, adják ide a számlákat, s fokozatosan mindent visszatérítek. De brigádosok nélkül nehéz lesz befejezni. Egy munkás az előbb mondta nekem, hogy senki sem akar itt dolgozni. Pedig dolgoznak a gyerekek, a lányom betegen jár munkába, de eljár, mert muszáj” – mondta az érsekkétyi asszony.