Problémát a víz szintjének hirtelen emelkedése okozhatott

Nagykapos/Királyhelmec |

<p>Bogoly János biológus lapunknak elmondta, a vadon élő állatok általában képesek reagálni a természet változásaira, így a felnőtt és az egészséges egyedeknek többnyire most is volt alkalmuk elmenekülni a víz elől.</p>

Gond csak abban az esetben lehetett, ha a víz szintje hirtelen emelkedett meg – például az Ondava gátszakadásakor vagy a bési száraztározó elárasztásakor – illetve, ha a vadállományt egyes területeken körbekerítette az ár. Az emlősök földbe vájt odúi vagy a madarak földön lévő fészkei ugyancsak megsemmisülhettek, és a frissen született populáció egyedeit is megtizedelhette az áradás. Az már most látható, hogy a régió partifecske-állományában biztosan komoly károk keletkeztek.

A biológus tájékoztatása szerint az árvíz azonban a halállományra egyértelműen kedvező hatást gyakorolt, tömeges pusztulás csak akkor következhet be, ha a víz visszahúzódásakor a halak egy része a mélyebben fekvő és fokozatosan kiszáradó árkokban, gödrökben reked. Az elszaporodott szúnyoglárvák egyébként a kisebb halaknak bőséges táplálékforrást jelentenek, az oxigéndús víz pedig a korábbinál kedvezőbb feltételeket biztosít a vizek élővilágának. Bogoly János elmondta, a tapasztalatok szerint az állatok az ár levonultával fokozatosan visszatérnek a megszokott környezetükbe, ahol elegendő takarmányt, a ragadozók pedig kellő mennyiségű zsákmányállatot találhatnak. A talajvízszint mostani emelkedése ugyancsak kedvező a régió flórája és faunája szempontjából, már csak azért is, mert az elmúlt évek aszályos időjárása nem egy esetben okozott itt komoly gondokat. A jelenlegi szélsőséges viszonyokat azonban jól mutatja, hogy míg például Királyhelmecen átlagosan egy évben négyzetcentiméterenként 550 milliméter csapadék hull, most májusban – egyetlen hónap alatt – ennek a mennyiségnek közel fele, 255 milliméter esett le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?