Nemcsak munkásszállók épülhetnek a városban a Jaguar Land Rover autógyár alkalmazottai számára, hanem pravoszláv templom is.
Pravoszláv templomot építenének Nyitrán
Nemcsak munkásszállók épülhetnek a városban a Jaguar Land Rover autógyár alkalmazottai számára, hanem pravoszláv templom is. Az üzemben ukrán és szerb vendégmunkásokkal is számolnak, a helyi pravoszláv gyülekezet rájuk hivatkozva kért telket és építési engedélyt a várostól.
Nyitra
Nyitrán hét éve működik hivatalosan a pravoszláv egyházközösség 260 taggal. Lukáš Nováček lelkész elmondta, közülük mintegy 30-an járnak rendszeresen istentiszteletekre, de a számuk folyamatosan gyarapszik. „Már most tapasztaljuk, hogy egyre többen vannak, mert más városokból is jönnek a vendégmunkások. Amint az autógyár felépül, száznál biztosan többen leszünk, és a mostani kápolnában már nem fogunk elférni” – érvelt a pap a megyei hivatalnak küldött levelében, amelyben templomépítésre megfelelő telket kért. Jelenleg a városi temetőben, egy kápolnában találkoznak a pravoszláv hívők, ezt a helyi katolikus egyház bocsátotta rendelkezésükre. Mivel lassan kinövik, olyan telket keresnek, amely városi tömegközlekedéssel is elérhető. „Tekintettel kell lennünk arra, hogy a híveink nagy részének nincs autója, viszont fontos számukra a hitélet és a közösség” – magyarázza a pap. A megyei hivatal úgy próbált eleget tenni a kérésnek, hogy megszólította a fennhatósága alá tartozó intézményeket: van-e felesleges ingatlanjuk. Egyetlen intézmény reagált, a nyitrai Borinka szociális otthon, amelynek csaknem nyolcezer négyzetméteres kertje van. Az otthon igazgatója azt írta, lakóik felekezetre való tekintet nélkül minden aktivitásnak örülnének.
A pravoszláv egyház a felkínált terület tizedével, 900 négyzetméterrel is beérné, mert csak 30x30 méteres templomot akar építeni, de ezt sem kapta meg. A telek ugyanis a város területrendezési terveiben is szerepel, mint új bérházak helyszíne. A magisztrátuson megtudtuk, a város szeretne ingatlant cserélni a megyével, és a pravoszláv egyház számára más helyszínt keres. „Jövőre szeretnénk elkezdeni az építkezést a kulturális minisztérium, az eperjesi eparchiátus és szponzorok támogatásával. 220 ezer eurós költséggel számolunk, a halicsi pravoszláv templom hasonmását szeretnénk felépíteni. Abban bízunk, hogy építészeti, kulturális és vallási szempontból is gazdagítjuk a város életét” – mondta Lukáš Nováček. Egyelőre sem a megye, sem a város nem nyilatkozik arról, hol épülhet fel az új pravoszláv templom. A döntésnek az év végéig kellene megszületnie, hogy jövő tavasszal elkezdhessék az építkezést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.