ÉrsekújvárTöbb száz zarándok érkezett tegnap a hétvégi Porciunkula vásár után a járási székhelyre a ferences rend legnagyobb ünnepére. Délben harangok jelezték a búcsú kezdetét.
Porciunkula ünnepe Érsekújvárban
Érsekújvár
Több száz zarándok érkezett tegnap a hétvégi Porciunkula vásár után a járási székhelyre a ferences rend legnagyobb ünnepére. Délben harangok jelezték a búcsú kezdetét. A történelmi Kálváriadombon késő délután keresztút volt magyar nyelven, majd este Papp Tihamér esztergomi ferences gvardián aranymiséjére várták a híveket, amelyen a hivatásokért imádkoztak. Az éjféli ifjúsági szentmisét szlovák nyelven tartották. Ma hajnali 5 órakor latin és magyar nyelvű szentmisét tartanak, melyen elhunyt szeretteikért imádkoznak a hívek, a szentmisét Kovalcsik Cirill szentendrei gvardián szolgáltatja. Nyolc órakor ismét szentmise lesz magyar nyelven Papp Tihamér ferences atyával. Porciunkula ünnepén Szent Ferenc rendalapítóra emlékeznek a jelenlévők. Kovalcsik Cirill atya Porciunkula ünnepéhez megfogalmazott írásában az áll, hogy Szent Ferenc sosem kívánta tulajdonának tekinteni ezt a helyet. A ferences testvérek a mai napig egy nagy kosár hallal váltják meg a használat jogát a bencés apáttól.
A helyi hívek frissítővel várják a zarándokokat, friss vizet osztanak a templom hűvöséből a Kálváriadombra induló embereknek. A ferencesek temploma előtt kegytárgyakat vásárolhattak a zarándokok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.