Polgármesterek találkoztak

Felsőrás. Kedden délelőtt találkoztak a Túróc-völgyi Mikrorégió polgármesterei. A tizenkét falut tömörítő kistérségi érdekvédelmi szervezet fő feladatának a Beszterecebányai és Kassai megye határán fekvő terület gazdasági és kulturális felzárkóztatását tekinti.

Felsőrás. Kedden délelőtt találkoztak a Túróc-völgyi Mikrorégió polgármesterei. A tizenkét falut tömörítő kistérségi érdekvédelmi szervezet fő feladatának a Beszterecebányai és Kassai megye határán fekvő terület gazdasági és kulturális felzárkóztatását tekinti. Ez azonban nem egyszerű feladat, mára ugyanis a térség – önhibáján kívül – olyan helyzetbe került, amit az önkormányzatok már nem mindig tudnak kezelni. Az sem mellékes, hogy az említett földrajzi elhelyezkedésből, illetve a terület adminisztratív besorolásából kifolyólag a Nagyrőcei járás településeit és lakóit a mindennapi ügyintézés során igen sok kellemetlenség éri. Kívülállók számára furcsának tűnhet, hogy a térség polgárai, vállalkozói, polgármesterei hivatalos ügyeiket két kerület három járásának hivatalaiban tudják csak elintézni.

A tanácskozás fő témája a különféle pályázati lehetőségekkel való megismerkedés volt. A polgármesterek úgy vélik, hogy kevés információval rendelkeznek a kínálkozó lehetőségekről. Nem javít helyzetükön az sem, hogy a mikrorégió északi részén a telefonhálózat alkalmatlan arra, hogy a világhálóhoz csatlakozzanak. Mindenesetre próbálnak élni a kínálkozó alkalmakkal, s hogy a jövőben sikeresen pályázhassanak, helyi fejlesztési terv kidolgozásáról döntöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?