<p>Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak Nagymegyeren a Dan-Slovakia Agrar dán vállalat Újmajor városrészébe tervezett sertésfarmja ellen.</p>
Petíció a disznószag ellen
A petíciót a Nagymegyeri Szállásoltatók Szövetsége Polgári Társulás kezdeményezte, közgyűlést és lakossági fórumot tartottak a városi művelődési központban. A petíció kezdeményezői a sertéstelepről áradó bűzre, a lakosok életkörülményeinek romlására és nem utolsó sorban a turizmus vélhető csökkenésére mutattak rá. „Szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét, mi készül nálunk. Az állami gazdaságban tenyésztettek disznókat, tudjuk, milyen bűzt éreztünk akkor, milyen körülmények között kellett élniük a Tábor utca lakóinak. Örültünk, hogy ez megszűnt, és bíztunk benne, hogy a jövő a turizmusban van. Nem szeretnénk, hogy a turisták a disznószag miatt ne jöjjenek a városunkba” – mondta Győry Károly, a Nagymegyeri Szállásoltatók Szövetségének elnöke, majd a csallóközi ivóvízforrás veszélyeztetettségéről beszélt.
A fórumon részt vettek a környező települések polgármesterei és Andrej Imrich, a Szlovákiai Sertéstenyésztők Szövetségének elnöke. Véleménye szerint a várostól másfél kilométerre tervezett farm szaga nem akkora probléma, mint az állattartással járó hatalmas mennyiségű húgylé és trágya, ami szennyezheti Közép-Európa egyik legnagyobb ivóvízkészletét. Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere tájékoztatta a résztvevőket az engedélyeztetés folyamatáról, elmondta, a város már eljuttatta kifogásait és javaslatait a környezetvédelmi minisztériumba. Miután a beruházó elkészítette a szükséges dokumentumokat, és benyújtotta a városnak, lakossági fórumot hívnak össze, majd a képviselő-testület is elkészíti az állásfoglalását, és az így kialakított véleményt eljuttatják a minisztériumhoz.
A több mint kétórás gyűlésen közel százan vettek részt, több lakos kért szót, és kifejtette véleményét a tervezett sertésfarmról – egy támogató vélemény sem hangzott el. A petíciót hétköznaponként a városi hivatalban, a vmk-ban, a Corvin étteremben és a Hotel Thermal Varga szállodában lehet aláírni. Szemléltetésként egy rakás trágyát is hoztak a tiltakozók a vmk elé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.