<p>Hodossy Tibor vállalkozó azt állítja, 80 ezer euróval tartozik neki a csallóközi község. Balódi László polgármester tagadja az állítását.</p>
Pénzt követel Hodostól Hodossy
Hodos |
Néhány éve felújították a helyi kultúrház egy részét, egy egyházkarcsai vállalkozó lakásokat épített az épülethez. „2013-ban felkérte a cégünket a polgármester, hogy építsük át a hodosi kultúrház tetőterét. Az öreg, emeletes épület teteje beázott. A polgármester azt tervezte, lakásokat alakít ki az új tetőtérben” – kezdte a történetet Hodossy Tibor, a Gas-Mount tulajdonosa. Az építkezés költségvetése 2013 augusztusában készült el. „Bemutattuk a polgármesternek. A projekt szerint 298 ezer euróba került a kivitelezés” – folytatta Hodossy. Szeptemberben aláírták a szerződést. Hodossy leszögezte, el kellett távolítani a régi tetőt, csak utána kezdhették meg a lakások építését. „Az volt a terv, hogy a község támogatást igényel az Állami Lakásfejlesztési Alaptól és megveszi tőlünk a lakásokat, vagy hitelből fedezik az építkezést” – mondta a vállalkozó. A lakásokat végül hitelből vette meg a község, kifizették az értékbecslés szerinti árat. Hodossy kifogásolja, hogy a polgármester az értékbecslés és a kivitelezés költségei közötti különbözetnek csak egy részét hajlandó kifizetni, azt állítja, az önkormányzat összesen mintegy 80 000 euróval tartozik a cégnek. Ebben szerepel a terek betonozása, a tető lebontása, a torony alapjának elkészítése, az ebédlő ablakainak ára. „Hodos a szülőfalum és közel áll hozzám, a Gas-Mount támogatta a helyi szervezeteket, az iskolát, az óvodát és a kultúrát. Az ügy odáig fajult, hogy Balódi László polgármester megvádolta a Gas-Mount tulajdonosát, hogy a falu kárára akar gazdagodni” – panaszolta a vállalakozó. Balódi László, Hodos polgármestere lapunknak azt mondta, nem akar hozzászólni az ügyhöz, mivel a község tavaly ősszel kifizette a lakások árát, amelyet a kivitelező által megszólított értékbecslő állapított meg. „Ha valakit bővebben érdekel az ügy, és megtekintené az erről szóló dokumentumokat, a szerződést, az önkormányzat határozatait, jegyzőkönyveket, az átutalásról írt számlát, megteheti a hodosi hivatalban. Nem szokványos és nem is elfogadható, hogy a vállalkozó a vételi szerződésben megszabott ár kifizetése után néhány hónappal visszajön, mert magasabbak voltak a költségei, és ezért további összeget követel” – nyilatkozta Balódi. „Meg lehet kérdezni néhány Dunaszerdahelyhez közeli község polgármesterét, ahol Hodossy Tibor már hasonlóképp letette a névjegyét” – folytatta a polgármester. Bugár Ildikó, a község főellenőre lapunknak elmondta, menet közben ellenőrizte a lakások ügyét, és nem talált hibát az eljárásban. Az ügy jelenleg bíróságon van. „A Dunaszerdahelyi Járásbíróságon három eljárás folyik, amelyben felperesként a Gas-Mount vállalat, alperesként Nemeshodos község szerepel. Mindhárom eljárás tárgya kifizetésre való felszólítás kiadása” – tájékoztatta lapunkat Jana Kondákorová, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.