Pénteken a tudósoké lesz a főszerep

Kassa |

<p>Pénteken rendezik meg Kassán a Kutatók Éjszakáját, a rendezvény célja a tudományok népszerűsítése és a tudósok munkájának megismerése.</p>

Szlovákia hatodik alkalommal csatlakozik a Kutatók Éjszakája rendezvényhez. Pozsony, Besztercebánya, Zsolna, Poprád, Tátralomnic és Kassa vesz részt az egyedülálló kezdeményezésben, amelybe tavaly 33 országban több mint 750 ezer érdeklődő kapcsolódott be. A szervezők szerint idén még több látogatóra lehet számítani. A péntek reggel 9 órakor kezdődő rendezvény központi helyszíne az Optima bevásárlóközpont, a Domino szabadidőközpont és annak Orgona utcai (Orgovánová 5) kirendeltsége lesz. A látogatók megismerkedhetnek a tudósok – köztük több kassai kutató – munkájával. A rendezvény mottója: „A tudósok köztünk vannak” („Researchers are among us”), ami azt hivatott jelezni, hogy a kutatók valójában különleges hivatást gyakorló „egyszerű” emberek. Az eseményen előadások és látványos kísérletek formájában valamennyi tudományág képviselteti magát. Az Optima üzletközpontban található Panta Rhei könyvesboltban 10-től déli 12 óráig bármilyen kérdést fel lehet tenni a tudomány képviselőinek. További információk és a részletes program a www.nocvyskumnikov.sk honlapon találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?