Péntek éjszaka víz árasztotta el a város egy részét

Tornalja. Az elmúlt napok esőzéseinek következtében péntek estére kritikussá vált a helyzet a gömöri város keleti-északkeleti részén. A város keleti határában elterülő dombokról lezúduló vizet az árok- és csatornarendszer nem tudta elvezetni.

Tornalja. Az elmúlt napok esőzéseinek következtében péntek estére kritikussá vált a helyzet a gömöri város keleti-északkeleti részén. A város keleti határában elterülő dombokról lezúduló vizet az árok- és csatornarendszer nem tudta elvezetni. Ennek következtében a térségben pincéket öntött el a víz, s befolyt az emésztőgödrökbe is, ahonnan kimosta a fekáliát. ĺgy a település ezen részét az esővíz mellett a szennyvíz is ellepte – tudtuk meg Dubovszky László polgármestertől. Mint elmondta, a helyzet péntek este fél nyolc körül kezdett kritikussá válni, amikor már látszott, hogy az árokrendszer képtelen elvezetni a nagy mennyiségű vizet. Ezért a polgármester összehívta a válságstábot, mely éjjel fél egyig ülésezett, és próbálta koordinálni az óvintézkedéseket. A pincékbe betörő víz útját homokzsákokkal kísérelték meg elállni, s a már víz alá került pincékből a helyi tűzoltók szivattyúzták ki a vizet. Őket azonban a járási válságstáb egy idő után visszarendelte állomáshelyükre, mivel a térségben ez az egyetlen tűzoltóállomás.

További gondot okozott, hogy a város e részén áll az a barakk is, ahová átmeneti jelleggel azokat a lakosokat lakoltatták ki, akik tetemes tartozást halmoztak fel a várossal szemben. Ebben az épületben mintegy 30 centiméteres víz állt – tájékoztatott Ľubomír Kamenský önkormányzati képviselő, a válságstáb tagja. Innen még péntek este mintegy húsz személyt a városi tornateremben helyeztek el, további harminc lakos – főleg gyerekek – rokonoknál keresett átmeneti szállást. A polgármester szerint a tornateremben elhelyezett emberek előreláthatólag e hét közepén térhetnek vissza a barakkba. Ugyanakkor a szennyvízzel elárasztott területeket fertőtleníteni fog kelleni. „Ez az eset is azt igazolja, hogy amikor szennyvíztisztítót akarunk építeni a városban, nem luxusberendezésről ábrándozunk, hanem nagyon is valós és égető problémákat kell orvosolnunk” – mondta végezetül Dubovszky László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?