Pázmány Péter döntött: ma mégis távozik

Dunaszerdahely |

<p>Ma távozik Dunaszerdahely éléről Pázmány Péter. A polgármester hatásköreit ifj. Hulkó Gábor alpolgármester veszi át. Az eddigi városvezető ezzel eleget tesz - igaz, mintegy két hónapos késéssel - az alkotmánybíróság határozatának, mely választási csalás miatt semmissé nyilvánította a 2006-os dunaszerdahelyi polgármester-választás eredményeit. Pázmány Péter a hétfői ügyészi figyelmeztetés után döntött úgy, hogy megválik a tisztségétől. Helyettese, ifj. Hulkó Gábor még kedden is arról tájékoztatta lapunkat, hogy nem értenek egyet az ügyész álláspontjával.</p>

A város irányítói szerint ugyanis Pázmány Péter az időközi választásokig elláthatná a polgármesteri feladatokat. Az ügyészség a hétfőre összehívott önkormányzati üléssel kapcsolatban ismertette azt az álláspontját, hogy Pázmány „feketén“ ül a polgármesteri székben. Az ügyészséget Antal Ágota városi képviselő figyelmeztette arra, hogy a volt polgármester jogellenesen akarja összehívni a testület ülését. Ennek egyetlen pontja az lett volna, hogy hatalmazzák fel Pázmányt annak a 3,32 millió eurós (100 millió korona) hitelnek a merítésére, melyet városi beruházásokra akarnak fordítani. „Szerintem nincs miről lemondania, hiszen már régen nem polgármester“ - mondta lapunknak Antal.

Pázmány Péter tegnap azzal indokolta lemondását, hogy nem akarja veszélyeztetni a hitel merítését. Antal Ágota szerint azonban azzal, hogy az alkotmánybírósági döntés kézhezvétele után is posztján maradt, nemcsak a hitel felvételét, hanem minden, december óta elfogadott határozatot veszélyeztetett. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a Pázmány által aláírt határozatok nem érvényesek. „Mindent újra kell tárgyalni, a hitelfelvétel mellett a város idei költségvetését is - magyarázta lapunknak Antal Ágota, aki erre már decemberben figyelmeztette a képviselőket. - Nem az volt a célom, hogy bántsam őket, csak azt akartam elérni, hogy törvényesen járjunk el.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?