Patthelyzet az Ozorák-iskolában

Évek óta húzódik a alapítója és gazdasági ügyei miatti botrány.

Évek óta húzódik a alapítója és gazdasági ügyei miatti botrány. Az iskola jelenlegi vezetése azt állítja, az intézmény működését nem árnyékolja be a káosz.

Dunaszerdahely

Az elmúlt időszakban többször ellenőrizték az iskola pénzügyeit, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), az Oktatásügyi Minisztérium és a Nagyszombati Kerületi Iskolaügyi Hivatal is vizsgálódott az intézményben. Az ellenőrzések során gazdasági visszaélésekre derült fény. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta, a rendőrség vádemelési javaslattal 2014 novemberében lezárta az ügyet, amellyel a Dunaszerdahelyi Jásárbíróság foglalkozik. A legutóbbi tárgyalást a vádlott munkaképtelensége miatt elnapolták. Az iskolának 152 551 eurót kellett visszafizetnie az állami költségvetésbe, és további 150 ezer, valamint 33 ezer euró büntetést. 2014 végétől részletekben törlesztik a tartozást. A Nagyszombati Kerületi Iskolaügyi Hivatal 2013-ban 500 euró, 2014-ben 3 euró különbözetet állapított meg, amit az iskola visszatérített. Kürthy Éva, a Vásártéri Magán Szakközépiskola igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, az iskola és jelenlegi alkalmazottai ellen nem folyik eljárás. Néhány hónapja szó esett arról, hogy az oktatásügyi minisztérium kizárhatja az intézményt az iskolák rendszeréből. Az igazgatóhelyettes leszögezte, az iskola nem kapott erről szóló értesítést. Andrea Olejníková igazgatónő szerint a minisztérium 2013-ban, az előző évek gazdálkodását érintő ellenőrzések alapján döntött. „A pénztárban talált hiány nem a mi felelősségünk. A cél a bűnösök felelősségre vonása, és hogy a pénz visszakerüljön az államkasszába. Senki nem veszi figyelmembe, hogy ez a pénz nincs nálunk. A havi költségeken kívül büntetést is kell fizetnünk” – nyilatkozta az igazgatónő, aki 2013 szeptembere óta vezeti az intézményt. Az igazgatónő szerint patthelyzet alakult ki. A bíróságon nem mozdul előre az ügy. A büntetést viszont továbbra is fizetniük kell. Olejníková kifogásolja, hogy nem kaptak tájékoztatást az oktatási tárcától. „Mi lesz a diákokkal és az alkalmazottakkal, ha a minisztérium az intézmény ellen dönt?” – tette fel a kérdést Olejníková.

Az alapító elleni jogi eljárások a vezetőség szerint nem befolyásolják az iskola életét. Zavartalanul folyik az oktatás, jelenleg mintegy háromszáz diákjuk van. Az iskolában igyekeznek folyamatosan fejleszteni az oktatás körülményeit. Korszerű tantermeket és gyakorlóhelyiségeket alakítottak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?