Párosítják a lelkesedést és a tapasztalatot

Gúta. Tavaly néhány lelkes helybéli fiatal elhatározta, hogy Ifjúsági Parlamentet (IP) hoz létre a városban, mégpedig azzal a céllal, hogy hasznos programokat, kikapcsolódási lehetőséget kínáljon fel kortársai számára.

Gúta. Tavaly néhány lelkes helybéli fiatal elhatározta, hogy Ifjúsági Parlamentet (IP) hoz létre a városban, mégpedig azzal a céllal, hogy hasznos programokat, kikapcsolódási lehetőséget kínáljon fel kortársai számára. Elnökük, Kürti Csaba, a komáromi Šulek Gimnázium harmadikos diákja így fogalmazott: „Azt szeretnénk, ha a fiatalok számára nem a diszkó jelentené az egyetlen szórakozási formát, és aktívan is hozzájárulnának szabadidejük megszervezéséhez.”

Az alapítók kérdőíveket osztottak szét a 15–26 éves korosztályhoz tartozó fiatalok között, és a válaszokból az derült ki, hogy szívesen vennék, ha több sportolási lehetőség lenne a városban. Sokan hiányolnak egy uszodát, mások szerint a gördeszkázóknak, görkorcsolyázóknak nincs megfelelő terük hobbijuk űzésére. Többen rendszeresen üzemelő mozit szeretnének, de szerintük egy szabadtéri színpad is elkelne a városban. Az alapítók elképzelései szerint különböző előadásokat is tartanának, például a drogokról és más szenvedélybetegségekről, a megelőzés fontosságáról.

„Most van folyamatban az IP mint polgári társulás bejegyeztetése, anélkül ugyanis nem tudunk rendezvényeinkre támogatásért pályázni – mondta Kürti Csaba. – Terveink szerint az első komolyabb akciónk a nyár folyamán egy úgynevezett tehetségkutató verseny lenne, ahol főleg az ének, zene és a tánc játszaná a főszerepet. Ezt szánjuk a bemutatkozó rendezvénynek, ahol felhívnánk magunkra a széles nyilvánosság figyelmét.”

Eddig nagy problémát okozott számukra, hogy nem volt egy helyiség, ahol összejöhettek volna, és ahol egy meghatározott időben mások is megtalálták volna őket. Úgy tűnik, a jövőben ez a problémájuk megoldódik, az IP vezetése ugyanis felvette a kapcsolatot a Csemadok helyi szervezetével, amely segítő kezet nyújtott a fiataloknak. „Remélem, mindkét fél számára gyümölcsöző lesz az együttműködés, a fiatalok lelkesedésüket adják, mi pedig a tapasztalatunkat és a meglévő gazdasági hátteret – mondta Nagy Péter, a Csemadok helyi elnöke. – Az IP két tagját beválasztottuk a Csemadok vezetőségébe is, tehát első kézből kapják az információt.” Nagy Péter nem titkolt célja, hogy a fiatalok bevonásával a jelenlegi 300-ról egy éven belül négyszáz főre növeljék a Csemadok-tagok számát. „Nagy sikere van a rendszeresen, minden hónap harmadik szombatján tartott táncházunknak, de más rendezvényekre is be szeretnénk csalogatni a fiatalokat” – tette hozzá.

Február elejétől saját honlapja is van az IP-nek, a www.mpkolarovo.estranky.sk, ahol részletesen is olvashatnak terveikről, elképzeléseikről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?