Parkolási mizéria az érsekújvári kórháznál

Érsekújvár |

<div>A működtető drasztikusan megemelte a parkolási díjat a kórház parkolójában, a környéken parkolnak az autók.&nbsp;</div>

Csaknem a háromszorosára emelte augusztus elején a parkolási díjat az érsekújvári kórház parkolójának üzemeltetője. Ez komoly vitát váltott ki a legutóbbi önkormányzati ülésen. Több képviselő is felszólalt ez ügyben, végül egy konkrét javaslatot hagyott jóvá a testület.  Martin Starzyk képviselő azt tanácsolta, határozatban tiltakozzon a testület a parkolót üzemeltető OZON cég intézkedése ellen, ám ezt a testület nem hagyta jóvá. Végül Helena Bohátová képviselő javaslatára úgy döntöttek, tárgyaljon a város vezetése a közlekedésrendészet szakembereivel arról, hogyan lehetne még több ingyenes parkolóhely a kórház közelében. Eddig ötvenpercnyi parkolásért ötven centet fizettek a kórházba érkezők, augusztus elejétől húsz percig vehetik igénybe a parkolót ennyiért. Azok, akik az egész napot az intézetben töltik, hat eurót is fizethetnek. Ha hosszabb ideig tart a kivizsgálás, az egész nap a parkolóban hagyott autóért nyolc eurót kell fizetni, és minden újabb napért további négy eurót. Ľubica Juríková, a kórház szóvivője elmondta, az intézet tulajdonában levő parkolót öt éve bérli az érsekújvári OZON cég, az egészségügyi központtal kötött szerződése október 22-én járt volna le. A kórház vezetése azonban úgy döntött, szeptember végével felbontja a bérleti szerződést a vállalkozóval. A cég vezetése díjemeléssel reagált a kórház döntésére. A fizetős parkolás ellen a lakosok úgy tiltakoztak, hogy a főút mellett, a megállni tilos táblánál hagyták az autójukat, ám ezt a városi rendőrök nem nézték jó szemmel.  Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere elmondta, nem helyesli, hogy a vállalkozó a felmondási időben emelte a díjakat, de nincs lehetőségük ezt a döntését befolyásolni. Megbízta Monika Kuteničovát, a közterület-fenntartó vállalat vezetőjét, hogy tárgyaljon az illetékesekkel. A város vezetése azzal a kéréssel fordul a közlekedésrendészethez, hogy távolítsák el a tiltótáblát, és ideiglenesen engedélyezzék az ingyenes parkolást a Szlovák utca mindkét oldalán. A vitában felszólaló képviselők panaszkodtak, hogy a kórháznál a délutáni órákban forgalmi dugó van, alig tudnak áthajtani a szirénázó mentőautók, és a város más pontjain is komoly közlekedési problémákkal küzdenek. Érsekújvárban a város központjából a Besenyői útra terelnék át a teherforgalmat, erről is szó lesz azon a szeptember közepére tervezett tárgyaláson, melyet a közlekedésrendészet szakembereivel terveznek. Várhatóan a testület szeptember 19-i ülésén tájékoztatják a képviselőket a forgalmat érintő módosításokról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?