Párkányi öntöde: nehéz a helyzet, de elbocsátás nem lesz

SKC foundry
Párkány |

Az SKC foundry 2016 óta üzemeltet öntödét Párkányban. A nyersvas utánpótlásával akadnak gondok és az energiaárak drágulása is komoly kihívások elé állítja őket, de szerintük nincs ok a pánikra, elbocsátás nem lesz.

Az SKC foundry az egyik legjelentősebb fogalkoztató a városban, az ipari parkban működő üzemükben jelenleg 123 ember dolgozik. Az orosz-ukrán háború közvetlenül érinti a gyártási folyamataikat, de, mint azt szerkesztőségünknek küldött írásos válaszukban kifejtik, a negatív hatásokat igyekeznek kiküszöbölni és tompítani, mindent megtesznek a gyártás folyamatossága érdekében. A cég öntvényből készült fékalkatrészeket gyárt az autóiparnak.

Bizonytalan a nyersanyag utánpótlása

Igen, az Ukrajnában zajló háborús konfliktus közvetlen hatással van ránk, mert befolyásolja, késlelteti és bizonytalanná teszi az Oroszországban vásárolt nyersanyagok leszállítását. Kétféle nyersvasról van szó, ami onnan érkezik, és amire az öntvények készítéséhez szükségünk van. Ugyanakkor már a konfliktus kezdetétől folyamatosan tárgyalunk azzal a szlovákiai beszállítónkkal, aki a Közép-Európát nyersvassal ellátó orosz gyártót képviseli, de az első napokban semmilyen szankciók nem léptek életbe, csak a szállítás lassult le“ – állapítja meg a cég az Új Szónak küldött állásfoglalásában. Tehát a háború miatt előnyt élvezett a haditechnika szállítása, érezhetővé vált az üzemanyag- és a sofőrhiány is. Az igazgatóság viszont hangsúlyozza, hogy az általuk gyártott termékeket nem szállítják az orosz és az ukrán piacra. Félkészáruról van szó, amely gépi megmunkálás és beszerelés után különböző autótípusok fékrendszereinek elemeként szolgál. Az ukrajnai fegyveres konfliktus viszont lassítja az ipari termelés növekedését és bizonytalanná teszi az energiahordozók piacát is – ez viszont komoly gondot okoz a cégnek, mert az SKC foundry nagyfogyasztó, hiszen az olvasztókemencéik árammal működnek – fejtik ki levelükben.

Nem lesznek elbocsátások

A párkányi üzem évente 15 ezer tonna sorozatgyártott, öntvényből készült alkatrésszel látja el a piacot. A termeléskapacitásuk jelenleg 75 százalékos, és, mint írják, több ipari ágazatba igyekeznek bekapcsolódni, pont azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva csak egyetlen ágazati keresletcsökkenésnek. Arra a kérdésünkre, hogy a nyersanyagok és az energia drágulása miatt terveznek-e Párkányban elbocsátásokat, az igazgatóság határozott nemmel válaszolt. „Most 123 ember dolgozik nálunk és tömeges elbocsátást semmiképp sem tervezünk. Ugyanis alkalmazottainkat mindig beiskolázzuk a különféle gyártási pozíciókra, az ő helyettesítésük, az új munkaerő ismételt betanítása csak tovább nehezítené a gyártás folyamatosságát. A gyártáson kívüli időt most is a dolgozók beiskolázására, szakértelmük elmélyítésére fordítjuk, és ehhez igénybe vesszük a munkaügyi tárca célzott támogatásait is“ – konstatálta válaszában az SKC foundry igazgatósága.

Az üzem irányítói szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz előre jósolni, de meggyőződésük, hogy csak elegendő és folyamatosan biztosított nyersanyaggal, képzett szakmunkásokkal tudnak eleget tenni a piaci igényeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?