Párkányban két euróval emelkedik a szemétdíj

p
Párkány |

Bár Párkányban az elmúlt két évben 4-ről 21 százalékra sikerült emelni a szelektíven gyűjtött hulladék arányát, a szemétdíj mégis emelkedni fog. 2019-ben 20 helyett évi 22 eurót kell fizetni személyenként a hulladék elszállításáért.

Az illeték emeléséről szóló 6/2018-as általános érvényű rendelet eredetileg nem tartalmazta a szemétdíj emelését. Erről a testület külön szavazatott, miután meghallgatták Marian Máčai, a városi hivatal közszolgáltatási és környezetvédelmi szakosztályvezetőjének beszámolóját. Az emelés jóváhagyásához a szavazatok 3/5-os többségére volt szükség. Mivel a feltétel teljesült, a szemétdíj emelése bekerült az általános érvényű rendeletbe is.

A jóváhagyást kisebb vita előzte meg. Szigeti László (MKP) képviselő hozzászólásából kiderült, hogy az díj emelését három tényező – törvényi szabályozás, a közterület-fenntartó vállalat által nyújtott szolgáltatások díjának emelése és a szemétlerakásért fizetett illeték emelése – befolyásolja. Szigeti kérdésére, hogy az összeg a szolgáltatók direktívája alapján vagy tárgyalások nyomán emelkedett-e, Eugen Szabó polgármester elmondta, a közterület-fenntartásért felelős KSOH vállalattal a városnak tíz évre szóló szerződése van, amely pontosan meghatározza, milyen mértékben emelhetik áraikat. Marian Máčai ezt azzal egészítette ki, hogy a garamszentkereszti szeméttelep mostanáig – 2010 óta – nem emelte árait.

Dominika Blaháková független képviselő szerint ellentmondásos, hogy bár sikerült emelni a szeparált hulladék arányát, a lakosoknak mégis többet kell fizetniük a szemétszállításáért. Azt javasolta, az emelés fejében a lakosok kapjanak valamilyen pluszszolgáltatást, például gyakrabban szállítsak el a hulladékot. Konkrét válasz vagy ígéret azonban erre a felvetésére nem hangzott el. Borovič József független képviselő is a hulladék elszállításának gyakoriságát kifogásolta konkrét példaként említve, hogy családi házuktól egyetlen alkalommal sem vitték el a műanyag- és papírhulladékot. Eugen Szabó ezzel szemben állította: náluk nincs ilyen gond. Marian Máčai ezt azzal egészítette ki, hogy az ilyen problémákat azonnal jelezni kell a közszolgáltatási és környezetvédelmi szakosztálynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?