Párkányban elnapolták az alpolgármester megválasztását

Párkány. A választási eredmények kihirdetésével és az új képviselők eskütételével kezdődött a helyi önkormányzat ünnepi ülése.

Ján Oravec polgármester az ünnepi önkormányzati ülésen. Mellette vendégként Farkas Iván, az MKP parlamenti képviselőjeA szerző felvételeAz új képviselő-testület egyúttal a városi tanács tagjait, valamint az egyes szakbizottságok elnökeit és összetételét is megszavazta, ám az alpolgármesteri posztot illetően még mindig nincs megegyezés az MKP-frakció és Ján Oravec polgármester között.

Az új képviselő-testület 17 tagú, ebből tizennégyen az MKP tagjai, Jozef Slabák és Kornélia Slabáková függetlenek, Ondrej Mokos, a helyi kereskedelmi magánakadémia igazgatója pedig a Smer képviseletében jutott be az önkormányzatba. Az ülés elején az MKP-frakció javaslatára mégsem került napirendre az alpolgármester megválasztása, miként a Vadas fürdő új igazgatójának kinevezése sem. Ján Oravec polgármester arra figyelmeztetett: a Vadas igazgatójának kinevezését az új évben nem lehet tovább halogatni, a törvény szerint ugyanis ha egy cég három hónapig felelős vezető nélkül működik, a cégbíróság kihúzhatja a nyilvántartásból, vagyis megszüntetheti. Az alpolgármestert pedig Oravec szerint azért fontos mihamarább megválasztani, mert a Párkányt és a környék falvait tömörítő Déli Régió alapszabálya értelmében a mindenkori párkányi alpolgármester a szervezet titkára, aki lényegében ügyvivői posztot tölt be a szervezetnél. Ha tehát a poszt betöltetlen, az a folyamatos munkát veszélyezteti.

Az új képviselő-testület megszavazta a városi tanács összetételét is, Boócz Mária, Csepregi Zoltán, Dávid Mihály, Farkas Attila – és a mindenkori, egyelőre nem megválasztott alpolgármester személyében. Jozef Slabák képviselő ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a döntő többséget alkotó MKP-frakció ismét mindenhová a saját embereit ültette be, még a szakbizottságok elnöki posztjaira is. Nacionalizmust emlegetett, szerinte legalább illemből lehetett volna a testület nagyvonalúbb. Ugyanakkor Jozef Slabák nem tett módosító javaslatot a tanács öszszetételének megváltoztatására. Kormos László új MKP-s képviselő azonnal visszautasította Jozef Slabák vádjait, mondván: az MKP komoly többségben van, ezért komoly a felelőssége a közügyekben is. Épp ezért szerinte természetes, hogy a bizottságokban és a tanácsban is olyan emberek dolgoznak, akik az MKP-köreiből valók. Ebben szerinte semmiféle nacionalizmus nincs, kimondottan gyakorlati dolgokról van szó. Mindenesetre a szakbizottságok elnökei is MKP-s képviselők: Boócz Mária a pénzügyeket, Bréda László az építészeti szakbizottságot, Farkas Attila új képviselő a sport- és kulturális ügyeket, Csepregi Zoltán a vagyonkezelési és idegenforgalmi bizottságot, a szintén új képviselőnek számító Dávid Tünde pedig a szociális és lakásügyi bizottságot irányítja majd.

A párkányi önkormányzat legközelebbi ülése január 23-án lesz, s biztosan napirendre kerül az alpolgármester és a Vadas új igazgatójának ügye. Lapunk értesülései szerint az alpolgármester személyét illetően háttéralku körvonalazódik – az eddigi alpolgármester, Magyar Bertalan és a szintén MKP-s Szép Rudolf a potenciális jelölt, de még nem dőlt el, ki tölti be a tisztséget. Miként az sem, kit hagy jóvá igazgatóként az önkormányzat a Vadas élén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?