Párkány. A Szlovákiai Falvak és Városok Társulása tovább tárgyal ugyan az ügyben, ám ha ezt a törvény?javaslatot változtatás nélkül j életbe lép, az senkinek sem lesz jó.
Párkány polgármestere szerint rossz a törvénymódosítás
Oravec szerint a törvényjavaslattal lényegében más tulajdonát sarcolnák meg, ráadásul az illetékes szakhatóságoknak egyéb lehetőségeik is rendelkezésre állnak arra, hogy megvédjék az értékes mezőgazdasági területeket. Nem beszélve arról, hogy a törvénymódosítás főképp Dél-Szlovákiában, az értékesebb, nagyobb bonitású földterületeknél fékezné a beruházásokat és a befektetéseket.
„Mindez etikailag is megkérdőjelezhető, hiszen a vevő úgy fog számolni, hogy ha ötszáz koronát kell adnia a tulajdonosnak négyzetméterenként, további ötszázat legombol róla az állam. Magyarán az állam a más tulajdona által jutna anyagi haszonhoz. Ezzel az ingatlanok árait is mesterségesen fölvernék. A szakhatóságoknak más lehetőségeik is lennének arra, hogy védjék az értékes mezőgazdasági területeket, például egy?sze?rűen megtilthatnák, hogy az ilyen területeket kivegyék a földalapból. A védelem ebben a formában csak egy alibi a központi, állami bevételek duzzasz?tására” – fejtette ki Párkány polgármestere. Kérdésünkre, hogy Párkány ezt milyen formában sínylené meg, Oravec úgy válaszolt: sok befektetőt és telekvásárló beruházót riasztana el a törvénymódosítás. De nemcsak a város. „Kíváncsi vagyok, azok a telektulajdonosok, akik eddig nem akarták eladni a telkeiket a városnak, mert kevesellték a felkínált árat, most mennyiért tudnák ezeket másnak eladni, ha a vevőnek nem csak a telekárat kell majd kifizetnie, hanem a vele járó illetéket is. Véleményem szerint ezáltal nagyon sok terület eladhatatlanná válna” – mondta Ján Oravec polgármester. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.