Régió

Párkány: a Sporthotelben és magánszállásokon helyezték el a menekülteket

Párkányban összesen 35 ukrajnai menekültet szállásoltak el, a gyerekek iskoláztatása és az étkeztetés is biztosítva van.
author
Buchlovics Péter

2022. május 16. 14:15

A párkányi városháza
A párkányi városháza - A szerző felvétele

A városi sportszervezet hoteljében összesen 18 embernek biztosítottak lakhatást, 7 felnőttnek és 11 gyermeknek, privát szálláson pedig 15 menekült tartózkodik, 8 felnőtt és 7 gyermek – közölte a legutóbbi önkormányzati ülésen Eugen Szabó polgármester. A menekültek számára hétköznap az iskolai étkezdéből hordanak ebédet, a hétvégi étkezést önerőből oldják meg. A gyerekek óvodába és iskolába is járnak, a szlovák tannyelvű alapiskolában tizennégyen tanulnak, öt diákot pedig gimnáziumba küldtek – tette hozzá a polgármester. Miroslav Chalmovský, a szlovák alapiskola igazgatóhelyettese közölte, tervezik, hogy azoknak a menekült családoknak, akiknek iskolás a gyermekük, külön szülői szövetséget alakítanának. Párkányban továbbra is tart az a közadakozás, melynek keretében a menekültek számára gyűjtenek tartós élelmiszert és higiéniai eszközöket, mindezt elsősorban a városban elszállásoltak kapják meg, a fennmaradó részt pedig a környékbeli településeken élő menekülteknek kínálják fel. A menekültek lakcímváltozásait a törvénymódosításnak köszönhetően már a városi hivatal jegyzi be, Párkány az idegenrendészeti ügyekben is segít a rászorulóknak.

Márciusra már fizetett a minisztérium

A belügyminisztérium eddig a menekültekre fordított szállásköltségeket, étkeztetési és egyéb költségeket egyelőre a márciusi hónapra térítette meg, most az áprilisi hónap költség-visszatérítése esedékes – közölte lapunkkal Gróf Andrea, a városháza pénzügyi osztályának vezetője. Az állam a privát szállásadók költségeit is a városi hivatalon keresztül utalja át, az osztályvezető tájékoztatása szerint a hivatalosan regisztrált, magán szállásadóknál tartózkodó menekültek után a márciusi hónapért már szintén fizetett az állam. A városban jelenleg összesen 35 ukrajnai menekült lakik, de ez a létszám folyamatosan változik. Április végén még 33 ember tartózkodott Párkányban, azóta plusz két személy érkezett, de van, aki már továbbutazott.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sefcovic

Jöhetnek a százmilliók a helyreállítási alapból

d

Visszatérhet a kötelező maszkhordás?

szárazság

Extrém szárazság uralkodik Szlovákiában, mi lesz így a mezőgazdasággal?

cenzúra vél

Búcsút inthetünk a szólásszabadságnak, jön a cenzúra?

ukrán válság k

Elege lett a kormányból és a menekültekből a határ menti falunak, júliustól már nem segítenek

boris johnson k

Johnson: Nem engedhetjük, hogy Putyin felhajtsa az árakat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.