Park helyett parkoló lesz Galánta központjában

Galánta
Galánta |

A korábbi ígéretekkel ellentétben parkolót épít a város a Gyerekek terén. A lakosok tiltakoztak a terv ellen, mert parkot akartak.

 

A város képviselő-testülete korábban 150 ezer eurót különített el a járási rendőrség és a Galántai Járásbíróság közötti terület fejlesztésének első szakaszára. Március végén lakossági fórumot tartottak a revitalizációról, ismertették a terveket, amelyek szerint új parkolóhelyeket alakítanának ki, de parkosított részt is terveznek. A gyűlésen körülbelül tíz–tizenkét lakos és több városi képviselő is részt vett. A képviselők azt mondták, ilyen formában most először találkoztak a tervekkel. A lakosok határozottan ellenezték a Gyerekek terére tervezett 30 parkolóhely kialakítását és a fórum végén elhangzott, hogy a város nem épít parkolót a bíróság előtt, helyette a lakótömbök előtti parkolót bővítik. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen újra tárgyaltak a tervekről. „A városi hivatal apró módosításokkal átdolgozta a tanulmányt. A központi részen meghagyták a parkolóhelyeket, csak egy sávval kevesebb lesz” – nehezményezte az ülésen Bíró László képviselő. „Nem azt mondtuk, hogy nem lesz parkoló. Mi azt mondtuk, megpróbáljuk teljesíteni a lakosok kéréseit” – reagált Peter Paška polgármester, aki az RTV Krea regionális televíziónak azt nyilatkozta, hogy zöldterület is lesz, de a bíróság előtt szükség van az új parkolóhelyekre. „Csakhogy teljesen mást ígértek” – írta egy lakos a közösségi portálon.

Galánta központjában egyre zsúfoltabbak a parkolók. Hiába alakított ki új parkolóhelyeket a város a Fő út mellett, csúcsidőben továbbra sem egyszerű leparkolni a központban. A márciusi lakossági fórumon újra szóba került a fizetős parkolás bevezetése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?