PÁLYALESEN

Csatán belerúgtak a bíróba
Csata/Garamszentgyörgy/Ipolyság. A játékvezető bántalmazásával végződött a Čata–Jur nad Hronom találkozó a lévai területi bajnokság II. osztályának 28. fordulójában. „Az egész meccset pontatlanul vezette a bíró, akivel már korábban is rendszeres nézeteltérésünk volt.

Csatán belerúgtak a bíróba

Csata/Garamszentgyörgy/Ipolyság. A játékvezető bántalmazásával végződött a Čata–Jur nad Hronom találkozó a lévai területi bajnokság II. osztályának 28. fordulójában. „Az egész meccset pontatlanul vezette a bíró, akivel már korábban is rendszeres nézeteltérésünk volt. Egygólos vendégvezetésnél nem ítélt meg javunkra egy jogos büntetőt, s ekkor elszabadult a pokol, a nagy kavarodás közben egyik társam hátulról megrúgta őt. Nehéz volt rendet tartani, de az illetékesek bekísérték a játékvezetőt az öltözőbe, később rendőri beavatkozás nélkül elhagyhatta a pályánkat” – vázolta fel a fejleményeket Varga Richárd, a hazaiak játékosedzője. A vendégek megdöbbenve és tétlenül szemlélték a történteket. „Az ominózus esetnek semmi köze nem volt a focihoz. Nem a labdát, hanem a sípmestert kergették a játékosok, s ebbe egynéhány néző is bekapcsolódott” – fejtette ki véleményét Tóth Péter, a garamszentgyörgyi szakosztály vezetőségi tagja. És mit mond a játékvezető? „Néhányan még az egyértelmű esetek megítélésébe is belekötöttek, mert szálka voltam a szemükben. A 77. percben egy olyan büntető megítélését követelték tőlem, amit még barátságos meccsen sem fújnak le. Utána az egyik játékos hátulról erősen a lábamba rúgott, így az érvényes szabályok értelmében lefújtam a mérkőzést. Félreértéseink az ipolyfödémesi meccsen kezdődtek, amikor a csataiak ahelyett, hogy gólt rúgtak volna, tőlem várták ezt el. Óhajukat nem tudtam teljesíteni”– vélekedett ifj. Szikora Gábor ipolysági játékvezető. (áb)

Hajnalig tartott a tanyi ünneplés

Tany. Veretlenül, 14 pontos előnnyel nyerte a komáromi II. osztályú futballbajnokságot a tanyi együttes, amely 23 év után jutott fel a területi élvonalba. A szombati hazai bajnoki – 3:0-ra legyőzték a bogyarétieket – után igazi karneváli hangulat uralkodott a pályán. „Kérésünkre egyszerre ünnepeltük a gyermeknapot, a falunapot és az együttesünk feljutását – mondta lapunknak Magyarics Attila, a tanyiak sikerkovácsa, aki egyben a klubelnöki tisztséget is betölti. – A hármas sípszót követően a játékosok felhúzták magukra a »Bajnokcsapat« felirattal ellátott mezeket. Fantasztikus hangulat uralkodott a stadionban, parádés pezsgőfürdővel fűszerezve. A polgármester egyenként hívta fel a színpadra a focistákat, s tapsvihar közepette megajándékozta őket. Lelkes szurkolóink a vállukra vették kedvenceiket, majd a bálon hajnalig ünnepeltük az elsőséget.” (sz. z.)

Elbuktak Lontón a farnadiak

Lontó. A bajnoki címért folyó küzdelem célegyenesében buktak el a második helyen tanyázó farnadiak a lévai területi bajnokság III. osztályának délkeleti csoportjában. Az első játékrészben még bírták szusszal, de a szünet utáni folytatásban teljesen összeomlott az együttes, s a lontóiak tetszés szerint érték el góljaikat (8:1). „A bajnokság legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtottuk. Ellenfelünk csak örülhet, hogy ennyivel megúszta. Főleg gólkirályunk, Müller volt elemében, aki négy találattal büszkélkedhet” – örvendezett a siker után Tóth Flórián, a lontói labdarúgás első embere. „Hat tartalékkal álltunk ki, a kulcsemberek zöme munkahelyi elfoglaltság miatt nem játszott, és Rosemberg kapust is nélkülöznünk kellett” – kesergett Nagy János farnadi klubelnök. (áb)

Pazar gólok, 6:6 a végén

Bátovce/Érsekkéty. Mintha jégkorongmeccs zajlott volna a lévai területi bajnokság II. osztályának jelenlegi ezüstérmese és az érsekkétyiek között. Legalábbis az eredmény (6:6) szerint. „A nyári kánikulában lazán és felszabadultan játszott mindkét csapat, pazar gólok születtek. A bírónak sem volt nehéz dolga, még sárga lapot sem húzott elő. A hazaiak már korábban feljutottak, mi pedig nagyszerű tavaszi menetelésünknek köszönhetően a középmezőnyben végzünk” – fejezte ki örömét Bohák Nándor, az érsekkétyi csapat egyik vezetője. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?