Palóc Húsvét a Füleki Várban

Fülek |

<p>Húsvét hétfőjén 12. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a Füleki Várban; a népi hangszerek készítését és mézeskalácsok díszítését is megpróbálhatják a résztvevők.</p>

A látogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, gyékényezést, mézeskalács-díszítést, a népihangszer-készítést, de gólyalábazás, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó is vár rájuk.

A rendezvény helyszínén kirakodóvásár lesz, a szabadtéri színpadon folklór együttesek lépnek fel. Ott lesz a budapesti Góbé Zenekar, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes, a bozitai Dubkácik Néptáncegyüttes és a Podjavorská muzika zenekar Nagyszalatnáról, valamint a bénai Rozmaring Citerazenekar.

A húsvét keretén belül látogathatóak a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai és a Komlótól a sörig című időszaki tárlat, valamint bemutatják a CBC Kiadó Nógrád a magasból című kiadványát, benne a Fülekről készült felvételekkel.

Kedvezőtlen időjárás esetén a Palóc Húsvétot a művelődési központban tartják meg.

2006-ban a helyi Motolla Kézműves Kör tagjai kezdeményezték, hogy az akkor már egyre nagyobb látogatottságnak örvendő vár húsvét hétfőjén is nyitva tartson, és az érdeklődőket műhelyfoglalkozások, kézműves bemutatók várják.

A rendezvény az évek során egyre népszerűbbé válva tavaszi fesztivállá nőtte ki magát. A Füleki Városi Művelődési Központ tavaly vette át a rendezvény szervezését, múlt évben 1054 fizető vendége volt a húsvéti fesztiválnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?