Paláston mintha minden megváltozna

Az egyik előd, Palásthy Ferenc tábornok a tizennyolcadik század első harmadában kastélyt építtetett, melyben ma az egyházi általános iskola működikViktor Križan felvételeA falu, ahol ma 1680-an élnek, a régészeti leletek tanúsága szerint már a bronzkorban is lakott volt, talán éppen kiváló földrajzi adottságai miatt. A száznegyvenes számú turistatérképről azt olvasom le, a település tengerszint feletti magassága 155 méter, viszont mind a négy égtáj irányából 250 méternél magasabb dombok határolják, felfogva, megszelídítve a légáramlatokat. A falu feletti dombon magasodik a Szent Györgynek szentelt templom, sorrendben ez a harmadik. Palást neve először 1156-ban íródott le, Plast alakban; első templomát 1552-ben, a vereséggel végződött palásti csata után a török felgyújtotta. A nép azonban hamarosan újjáépítette. A jelenlegit pedig 1898-ban emelték. Az munkálatok költségeit a falu egykori hűbérurainak leszármazottja, Palásthy Pál püspök viselte. Az egyik előd, Palásthy Ferenc tábornok pedig a 18. század első harmadában kastélyt építtetett, melyben ma az egyházi általános iskola működik. ĺgy vannak jelen a Palásthyak a mai napig a község életében.

„... és az iskolát”

Palást azon kevés település egyike, ahol csak egyházi iskola működik. Pontosabban a szlovák iskola állami, a magyar pedig egyházi. „Erről már nagyon régen döntöttek a szülők, az én gyerekeim még nem is jártak iskolába” – mondja beszélgetőtársam, Korcsok László polgármester. A szlovák iskolában is szerették volna ugyanezt elérni, de ott nem ment át a javaslat. Az iskola különválásának egyik feltétele az volt, hogy rendelkezzen önálló épülettel, így esett a választás a kihasználatlan kastélyra, melyet a Palásthy Pál Alapítvány és a szülők hathatós segítségével újítottak fel. Azonban a pénz csak a belső rekonstrukcióra volt elég. ĺgy, aki tájékozatlanul közelít a kívülről viharvert, omladozó vakolatú épülethez, nem is gondolhatja, hogy belül nagyon modern iskolát talál, mindenféle szertárral, iskolaklubbal, kápolnával, internet-csatlakozással, és egy meglehetősen jól felszerelt könyvtárral. A könyvtárszoba külső homlokzata a tanulmányi versenyekről elhozott emléklapokkal van borítva. Bár új iskoláról van szó, eredményeket már sikerült felmutatniuk, s amennyire tudom, az innen kikerült növendékek aztán a középiskolákban is jól teljesítenek. A szavalók egészen biztosan...

A közigazgatási reform miatt az önkormányzaton a 2002/2003-as iskolaévet nagyon „megérezték” költségvetésükön. „Sajnos, leépítésekre is sor került. Ez az iskolaév a racionalizációs és stabilizációs intézkedések után talán valamivel jobb lesz. De azt még mindig nem tudom, mennyi lesz a fejkvóta, így pedig nehéz tervezni.” Mindezt a hétvégén mondta a polgármester. De ez már múlt idő. Az Iskolaügyi Minisztérium épp tegnap jelentette be a fejkvóta nagyságát. Azt hiszem, Korcsok László nem örült neki. Pedig jövőre 24 elsős lesz. Tizenhárman a magyar, tizenegyen a szlovák iskolába iratkoznak majd. S ha már a nemzetiségi matematikánál tartunk, a lakosság 69 százaléka magyar, 28 százaléka szlovák. Durván öt százalékkal kevesebb a magyar, mint az előző népszámlálás idején. A lakosság pedig ma kevesebb, mint 1913-ban, akkor ugyanis 1717-en lakták a települést, 1961-ben 2193-an, 1991-ben 1804-en.

Munka. Ha lenne...

Nyilvánvalóan a lakosság fogyását magyarázhatjuk demográfiai okokkal is; az országos átlagot Palástra vetítve igazunk is lehet. De ez csak részigazság. Sajnos, a munkalehetőség hiányának is része van a lakosság csökkenésében. A képlet kelet-közép-európai viszonylatban átlagosnak mondható: a több száz főt foglalkoztató földműves szövetkezet a rendszerváltozás után csődbe ment. Márpedig falvaink többségében túlnyomórészt ez biztosította a megélhetést. Paláston nem kizárólag. A szocialista iparosítás ugyanis produkált egy tollhegyre érdemes abszurdot. A Litava menti kis faluba bozótvágó késeket készítő gyárat hoztak létre. De a piaci helyzet azt mutatja, erre nem volt kereslet a béketábor országaiban, az üzem rég megszűnt. A szövetkezet romjain ugyan létrejött egy kft, ez azonban csak az emberek töredékének tud megélhetést biztosítani. „Szezonban mintegy száz embert alkalmaznak, főként építkezéseken. De télen ugyebár az építkezéseken áll a munka” – mondja a polgármester, akinek nagy szomorúsága, hogy a helyiekből hiányzik a vállalkozó kedv. „Ügyes ácsok, kőművesek élnek itt. De ezek a kiváló szakemberek inkább elmennek minimálbérért dolgozni, ahelyett, hogy saját vállalkozásba kezdenének.” Egyedül a vendéglátás, meg a boltok némelyike működik vállalkozásként. Üzemel itt még egy 60 főt foglalkoztató varroda, ezzel el is fogytak a munkalehetőségek Paláston. Néhányan Magyarországon próbálnak szerencsét, a Vác környéki agglomeráció valamelyik multijában, a többiek Ipolyságra vagy Gyűgyre járnak; van, aki Lévára. Válogatni nem nagyon lehet. Korcsok László innen is próbál kiutat találni. „Van a falu határában egy három hektáros terület. Ha oda le tudnánk telepíteni egy ötven-száz főt foglalkoztató üzemet, az sokat segítene az egész környéken.” A projektum bekerült a megyei fejlesztési tervbe, ám megvalósítására még várni kell.

Addig is a falu igyekszik lépést tartani változó-formálódó világunkkal. A polgármester szórja a különböző EU-s pályázati adatokat. Látszik: otthon van a témában, tudja, mihez honnan lehet (vagy éppen nem lehet) anyagi forrást biztosítani. A falu túl van egy 24 milliós beruházáson. 1800 lakosra tervezett eurokonform szennyvíztisztító épült, melynek az első része már működik. Ugyan még csak nyolcvan ingatlan csatlakozott rá, de ezek között van a két iskola és a varroda is, így messze megvan a beindításhoz szükséges 300 ember.

– Egy 1700 lelkes település honnan teremt elő ennyi pénzt? Kölcsönt vettek fel?

– Palástnak nincs kölcsöne – mondja büszkén beszélgetőtársam. – 14 milliót a környezetvédelmi alaptól kaptunk, ötöt a gázszerelési munkák után kaptunk vissza, a többit kigazdálkodtuk.

– Akkor ez most ebben a formájában lezárult dolognak tekinthető?

– Ugyan... 2020-ra fejeződik be a csatornarendszer teljes kiépítése. Azonban az építkezés harmadik szakaszához 40 millióra volna szükség. Ha ehhez hozzászámoljuk a most már 19 százalékos adót, akkor az majdnem 50. Ennyit nem lehet kigazdálkodni. Legalábbis ebből a költségvetésből nem.

A szennyvíztisztító állomás mellett még egy környezetvédelmi probléma megoldásán is gondolkodnak. A település határában – Ipolyfödémes felé menet – található a szeméttelep, amely nincs elszigetelve, így nem felel meg az uniós normáknak. Legfeljebb 2008-ig működhet. Ezt is szeretnék mihamarabb megoldani, hiszen a hulladékudvarba tíz faluból szállítják a szemetet. De nem csak „szemétügyekben” van összefogás. A környékbeli falvak közt Palást közepes méretűnek mondható. Vannak nagyobbak is, de többségében kisebb lélekszámúak. ĺgy idejekorán felismerték az összefogás jelentőségét. Palást tagja a Hont–Ipoly Menti Falvak és Városok Társulásának, mely 29 települést tömörít, tízet a Nagykürtösi járásból, tizenkilencet pedig Ipolyság vonzáskörzetéből. Sokat remélnek az Ipoly Eurorégión belüli együttműködéstől is, határon innen és túl egyaránt.!

Közösségi élet

Nem először vagyok Paláston, noha családi-rokoni szálak nem kötnek ide. Paláston van valami a levegőben. Bár meg tudnám most fogalmazni egzakt módon és ideírni, hogy mi az, de azt hiszem, ez most sem fog menni. Mégis valahányszor a helységnévtáblán túlra kerülök, mintha minden megváltozna. Nem arra gondolok, hogy köszöntik az idegent, ez csak a városban élő riporter számára élmény... Talán arról lehet szó, amiről Ferdinand Tönnies írt a Közösség és társadalom című kötetében. Persze naivitás lenne állítani, hogy a tönniesi Gemeinschaft változatlanul működik, de tény, hogy sokat megőrzött eredeti formájából. A téziseihez elméleti támogatást kereső hírlapíró szerint a közösség azért olyan, amilyen, mert meg tudta őrizni a megfigyeltség és megfigyelőség egyidejű állapotát.

A legnagyobb közösség az egyházi közösség. A falu 95 százaléka római katolikus vallású, a szecessziós neoromán templomba szinte alig férnek be. De emellett az intézményes találkozási forma mellett számtalan egyéb fóruma terem-tődik meg a közösségi életnek. Mint minden faluban, itt is működik focicsapat. A diákok már régóta nem végeztek a harmadiknál rosszabb helyen. A serdülők ugyan gyengébbek, de a felnőttek – akik a legmagasabb járási osztályban játszanak. Mint minden faluban, itt is működik a Csemadok. Illetve bevezető mondatunk úgy lenne helyes, hogy majd’ minden faluban van, itt viszont működik a Csemadok. A helyi szervezet elnöke Szarka Katalin, egyben a község könyvtárosa is. Az alapszervezetnek 350 tagja van. 1969-ben alakultak, van menyecskekórusuk és – ami ritkább – egy férfikar is összeállt. Persze nem mind a 350 tag aktív. A közösségi élet motorja a Búzavirág kultúrcsoport. Elsősorban az autentikus hagyományok feldolgozására törekszenek. Feldolgozták a palásti lakodalmi szokásokat, a keresztelőt, a fonót, a tollfosztót, a disznóölést, a kukoricafosztást, a farsangot. Következő műsoruk témája pedig a mosás. Férfiként hitetlenkedve hallgatom Szarka Katalint. És ez kitesz egy műsort úgy, hogy még érdekes is? – dörmögöm. De a forgatókönyvbe pillantva rá kell jönnöm, semmit sem tudok a palásti mosásról. Az elnöknő a leletmentésre is gondol. Már több alkalommal hívták össze az idősebb asszonyokat, hogy kazettára rögzítsék a már csak általuk ismert népdalokat.

De aktívak az önkéntes tűzoltók is. Kétszázötvenes tagságukkal a legnagyobb szervezet a járásban. Parancsnokuk az idős, de még roppant agilis Farkas László. Tavaly szerencsére nem volt tűzeset.

Mégsem ezek a szervezetek a legfőbb „marketingeszközei” a falunak, hanem a 9. sz. Szent György cserkészcsapat. Nekik köszönhető, hogy megismertették a kiváló táborozóhelyekkel rendelkező a község nevét e nemzetközi mozgalom tagjaival, határon innen és túl. A mintegy hatvan főt számláló, nagyon erős csapat élén egy (csak látszólag) törékeny, csinos, fiatal hölgy áll, Cúth Erika. Ránézésre meg se mondanám, hogy a helyi általános iskola igazgatóhelyettesével beszélgetek. A cserkészek – amellett, hogy heti rendszerességgel végzik nevelőmunkájukat – a falunap fő programpontját jelentő játék, a palásti csata fő szervezői is. Tavaly harmadik alkalommal ütköztek meg, korhű jelmezekben. Hojsza Zoltán hívó szavára 200 „harcos” sereglett egybe, hogy felelevenítsék az 1552-es csatát. Kétszázan küzdöttek, de legalább kétezren látogattak ide, hogy megnézzék a harcot. Kell ennél jobb reklám?

Őre a múltnak

Utoljára a falumúzeumot keresem fel. Minden, amivel találkoztam itt, annyira élő volt, hogy talán nincs is kedvem a holt tárgyak közt böngészni. De a fehérre meszelt épület oszlopos tornácával, magas ablakaival messziről felhívja magára a figyelmet. 2002. augusztus 10-én állandó néprajzi kiállítás nyílt, remélhetőleg a falumúzeum végleges helyén, a hajdani római katolikus iskolában. A tágas termek egyikében kapott helyet a falu néprajzi anyagának nagyobb része.

Az új helyen egy stilizált háromsejtű lakást alakítottak ki. A pitvart festett tányérok díszítik. A füstös konyhát beépített kemencével látták el, s itt kaptak helyet a különböző főzőedények és háztartási eszközök. A tisztaszobában láthatjuk a díszes vánkosokkal vetett ágyat, látható itt faragott lóca, meg megannyi háztartási eszköz. Az ágy felett látható rúdra pedig ruhákat aggattak. A háztető „zsúpfedél” imitáció. A ház előtt, illetve annak udvarában gémeskút áll, a fészerben régi prés, mozsarak, teknők, gereblyék. A gyűjteményben gazdag anyaggal szerepelnek a kenderfeldolgozás eszközei, a guzsaly, a rokka, a motolla, de van tiló és héhő is. Külön teremben idézik fel a régi iskola hangulatát.

A buszmegálló felé bandukolok, s valamiféle megmagyarázhatatlan jókedv vesz erőt rajtam. Amit az itt töltött alig másfél nap alatt tapasztaltam, az arról győzött meg, hogy a gondok ellenére ez a falu intenzíven élni akar. Drukkolok nekik!