Ožvald Erzsébet a következő ciklusban is Pozsony megye egyik alelnöke lesz

Ožvald Erzsébet

A következő ciklusban is Ožvald Erzsébet lesz Pozsony megye (BSK) egyik alelnöke – döntöttek kedden a megyei képviselők, akik titkos szavazáson választották meg a tisztségre. Ožvald Erzsébet november 22-én foglalja el az alelnöki posztot.

„Már nagyon várom a közös munkát” – mondta Ožvald, aki az előző ciklusban is megyei alelnök volt, a közlekedésért felelt. Juraj Droba megyeelnök tapasztalt és megbízható önkormányzati politikusnak nevezte.

Az előző ciklusban négy helyettese volt a megyeelnöknek, a közlekedés mellett a környezetvédelem, a szociális ügyek és az egészségügy tartozott hozzájuk. A többi alelnököt a következő, december 16-i ülésén választják meg.

A bizottságokat is megválasztják. Droba azt mondta a képviselőknek, válasszák azt a bizottságot, amelyben szívesen dolgoznának, és annyi bizottsági aktivitást vállaljanak, ami mellett el tudják látni képviselői munkájukat. A megyeelnök úgy gondolja, a bizottsági munka nem csupán „formalitás”, hanem a megvitatandó kérdések tere, hogy azokat „megfelelően kidolgozzák”, mielőtt azok a megyei önkormányzat elé kerülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?