Óvatos vevők és eladók

Párkánynál december 27-én több mint kétezer magyar állampolgár lépte át az országhatárt, mert a síelni vágyó turisták még szilveszter előtt szerettek volna eljutni a hegyekbe. Egyébként a párkányi vámhivatal, amint azt Milan Hunkától megtudtuk, az év utolsó napjára is „mindent biztosított”.

Párkánynál december 27-én több mint kétezer magyar állampolgár lépte át az országhatárt, mert a síelni vágyó turisták még szilveszter előtt szerettek volna eljutni a hegyekbe. Egyébként a párkányi vámhivatal, amint azt Milan Hunkától megtudtuk, az év utolsó napjára is „mindent biztosított”. A hídon már működik az adatleolvasó, az úti okmányok ellenőrzése folyamatos, sem a gyalogosoknak, sem a gépkocsivezetőknek nem kell várakozniuk. Mivel Magyarországon tilos a pirotechnikai eszközök árusítása és használata, a magyar vámosok szigorúan ellenőrzik a petárdák bevitelét az országba. Elvétve fordul elő, hogy valakitől el kell kobozni ilyen eszközöket. Ennek az az oka, hogy déli szomszédainknál az év utolsó napjaiban a rendőrség fokozott ellenőrzést tart a közterületeken, piacokon és az aluljárókban, és ha valakit a hatóság petárda árusítása vagy használata közben tetten ér, azt ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja.

A szilveszteri ünnepségek előtt a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai Kelet-Szlovákiában is végigjárták a pirotechnikai cikkeket árusító üzleteket, s felmérték, az eladók mennyire tartják tiszeteletben az előírásokat. Idén sokkal óvatosabbak voltak az árusok; azok, akiknek nincs különleges engedélye, csak csillagszórókat, durranógolyókat kínáltak. A szabályok megtartását az önkormányzatok is rendszeresen ellenőrizték. Viszont előfordulhat, hogy veszélyesebb kellékeket, fénygejzíreket, bengáli tüzeket és különböző fénycsöveket is eladnak az üzletekben, ám ekkor használati utasítást kell adniuk az áruhoz vagy szóbeli tájékoztatást kell nyújtaniuk az eladóknak, tudtuk meg a felügyelőség illetékeseitől. Tehát nem árt az óvatosság, és csak olyan pirotechnikai eszközöket használjunk, amelyekről meggyőződtünk, hogy biztonságosak. (km, kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?