Otthon vagyunk Szlovákiában?

Mintegy félszáz részvevő emlékezett a Csemadok helyi székházában a háború utáni kitelepítések történéseire és fájdalmas következményeire. Az eseményen vitaindítóként volt jelen Bugár Béla MKP-s parlamenti képviselő, Erdélyi Géza református püspök és Hunčík Péter pszichiáter, a beszélgetést Németh Zoltán irodalomkritikus vezette. Bóna Bertalan, az MKP helyi szervezetének elnöke harmadik alkalommal szervezett értelmiségi találkozót a városban, a fórumon felszólalók saját tapasztalataikat mondták el arról, hogy az elmúlt hatvan évben – a kitelepítések és a reszlovakizáció óta eltelt időszakban – milyen változások mentek végbe a szlovákiai hatalom és az átlagpolgár viselkedésében, a magyar kisebbséghez való viszonyulás tekintetében.

Bugár Béla parlamenti képviselő szerint ahhoz, hogy ebben a térségben végre fel lehessen lélegezni, bocsánatkérésre van szükség; a szlovákiai magyarságot pedig kárpótolni kellene. A kapott összeget közösségi – akár kulturális – célokra is fordíthatnák. „A falvakban a kitelepítések következményeképpen nemzetiségi és vallási szempontból egyaránt megbomlott az egység. A 300-400 lelket számláló településeken az otthon maradt nép került kisebbségbe a saját szülőfalujában. Ördögien átgondolt akció volt a deportálás” – summázta a hatvanadik évforduló kapcsán Erdélyi Géza. „Nagyon nehéz pozitív élményekről beszélni, ebben az időszakban az egyik ilyen élmény talán a teljes jogfosztottság megszűnése volt. Lehetett végre beszélni magyarul, és nem verték ki érte a fogunkat, az emberek boldogulni szerettek volna. Aki létezni akar, az nem tud negatív élményekkel élni!” – jegyezte meg találóan, kissé ironikusan Hunčík Péter. A jeles pszichiáter és egyetemi tanár, aki számos etnikai és nemzetiségi konfliktusoldó tréninget valósított meg – egyebek mellett Érsekújvárott is –, a fórumon a fiatalabb részvevők kedvéért kitért a hatvan évvel ezelőtti történelmi események ismertetésére és utalt a Balkán-térségben uralkodó véres konfliktusokra.

Bugár Béla fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a rendszerváltást követően közös összefogással sikerült megakadályozni az alternatív oktatás bevezetését, a párkányi híd megépülésével pedig szimbolikus híd jött létre a magyar– szlovák kapcsolatokban. „A politikában keresni kell a konszenzust, de találunk-e megfelelő partnereket? Van egy ennél sokkal fontosabb kérdés is: vajon az MKP maga mögé tudja-e állítani az embereket, ha valamit letesz az asztalra? A magyar keresztnév választásának a lehetőségével az emberek alig 5-10 százaléka élt a mai napig, és a magyar tanulók 37 százaléka szlovák iskolába jár” – hangsúlyozta egyfajta zárszóként Bugár Béla.

[Új Szó, 2007. 06. 18.]