Otthon tartanák az egészségügyi dolgozókat

Kassa |

<p>A megyei közgyűlés hétfői ülésén az első félév költségvetése, az egészségügyi politika jövője, és a megyei önkormányzat által fenntartott 39 középiskola pályázatainak társfinanszírozása volt a téma.</p>

 

A megyei önkormányzat költségvetésének áttekintésére vonatkozó dokumentumból kiderül, június végéig csaknem 71 millió euró volt a bevétel, ami a tervezett éves költségvetés bevételi oldalának 51,6 százalékát jelenti. Több mint 35 millió euró gyűlt össze az adókból és több mint 29 millió euró az állami költségvetésből. Valamivel több mint 4 millió euró, a megyei önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok bérbeadásából, különböző díjakból és szolgáltatásokból gyűlt össze. A kiadások meghaladták a 76 millió eurót, ami a tervezett éves kiadások 43,33 százalékát teszi ki.

Elfogadták a megyei önkormányzat 2012–2015-re vonatkozó egészségügyi stratégiáját is. Prioritásként határozták meg a betegek számának csökkentését, a gyakoribb szűrővizsgálatokat, az egészségügyi nővérek elvándorlásának megállítását, az egészségügyi szolgáltatásokat biztosító intézmények közti kommunikáció serkentését. Jóváhagyták az 5 százalékos önrészt a 39 megyei fenntartású középiskola számára, melyek az európai alapokból pályáznak támogatásra. Sikeres elbírálás esetén a teljes összeg 10 százalékát az állami költségvetésből finanszírozzák, míg az 5 százalékos önrészt a fenntartónak kell biztosítania. A megyei önkormányzat előreláthatóan több mint 690 ezer eurót fordít erre a célra.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?