Ötmilliós támogatással

A Vágsellyei járás egyik legnagyobb községe, a 3600 lakosú Vágfarkasd az egyike azon kevés dél-szlovákiai településeknek, amelyeknek az idén sikerült jelentős PHARE-támogatást szerezni a községben folyó beruházások megvalósításához.

A Vágsellyei járás egyik legnagyobb községe, a 3600 lakosú Vágfarkasd az egyike azon kevés dél-szlovákiai településeknek, amelyeknek az idén sikerült jelentős PHARE-támogatást szerezni a községben folyó beruházások megvalósításához.

Csaknem 90 ezer eurót (ami közel ötmillió koronát tesz ki) kaptak a szennyvízcsatorna-hálózat építéséhez. Ez hétkilométeres csatorna megépítését tette lehetővé, ami egynegyede az egész beruházásnak. Az építkezést szeptemberben kezdték meg, és a jövő év június végéig kellene azt átadni, egy másik mintegy kétkilométeres szakasszal együtt, valamint száztizenhét családi házhoz szolgáló bekötéssel. Ez utóbbiakat a község saját forrásból finanszírozza, megközelítőleg hétmillió korona értékben. A PHARE-támogatás megszerzésében nemcsak az angol nyelvű pályázati munka elkészítése volt nehéz, hanem az is, hogy ahhoz, hogy a költségek 40 százalékát PHARE-támogatásként megkapják, a községnek kell biztosítania a 60 százalékot. Vágfarkasd esetében ez utóbbiból 40 százalékot bankhitelből, 20 százalékot saját költségvetésből biztosított az önkormányzat. A falu évi költségvetése mintegy 22 millió korona, ami jóval meghaladja a hasonló nagyságú települések átlagos évi költségvetését. És ebből nemcsak a csatornázást kellett finanszírozni, hanem például a Szőce elnevezésű területen található illegális szemétlerakatot is rekultiválni kell, ami több, mint 1,3 millió koronába kerül. Ehhez nyolcszáznegyvenezer korona állami támogatást kaptak, a többi a községi pénztárból ment. Az augusztusban elkezdett rekultivációs munka 90 százalékát már elvégezték, 12 ezer négyzetméternyi területet termőföldréteggel fedtek le, és oda több mint 130 fát és 80 bokrot ültetnek ki. Egy további nagy beruházás a kultúrházépítés. Az épületet még idén fedél kerül. A kultúrház mellett egy nagy kifőzde is lesz, amire azért van szükség, mert jelenleg a nyugdíjasotthonban főznek naponta 60-80 ebédet, de a lakosság részéről jóval nagyobb az igény. Az új kifőzdében üzemi konyhaként is működhetne . (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?