Ötéves a komáromi Selye János Egyetem

Komárom |

<p>Öt évvel ezelőtt, 2004. január 17-én tartották a Selye János Egyetem avatóünnepségét. Az évforduló kapcsán január 19-én, hétfőn nagyszabású ünnepségre készül az intézmény, amelyre Komáromba várják Ivan Gašparovič szlovák, Sólyom László magyar köztársasági elnököt, Vladimír Bálešt és Ruda Imrét, a szlovák, illetve a magyar rektori konferencia elnökét, Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét és más jeles személyiségeket. Az ötéves jubileumra egy összefoglaló kiadvány is megjelent.</p>

Albert Sándor, az egyetem január végével leköszönő rektora tegnap sajtótájékoztatón foglalta össze az eltelt öt év legfontosabb eseményeit és értékelte az egyetem jelenlegi helyzetét. „Munkám során azt tartottam a legfontosabbnak, hogy lerakjuk az intézmény infrastrukturális alapjait, ami, úgy érzem, sikerült. Ugyanakkor be kell vallanom azt is, hogy a másik fontos területre, a csapatépítésre sajnos, nem fordítottam elég figyelmet – mondta. – Úgy gondolom, az új vezetőség egyik nagy kihívása éppen ennek a csapatszellemnek a kialakítása lesz, hogy a közösségi érdekek kerüljenek az egyéni érdekek elé.” A Selye János Egyetemnek idén már közel 2700 hallgatója van, ebből mintegy 1500 a nappali tagozatos. Komárom mellett két városban, Losoncon és Királyhelmecen folyik a képzés. Jelenleg 29 oktatási programot kínál az egyetem, a tanárképző kar két további programja, a környezettan és a biológia akkreditációja most van folyamatban, de elkészült már a gazdasági informatika, a testnevelés és a földrajz szak akkreditációs anyaga is. „Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kutatásra és a publikációs tevékenységre, már csak azért is, mert az állami támogatás odaítélésekor 35 százalék arányban ezeket a mutatókat veszik figyelembe” – mutatott rá a rektor. Az elkövetkező hónapokban komoly megmérettetés vár az egyetemre, hiszen az oktatási minisztérium három kategóriába készül besorolni a felsőoktatási intézményeket. Az első kategóriába soroltak esetében maradna az egyetemi szintű képzés, a második kategóriások ún. átmeneti várólistára kerülnének, a harmadik kategóriásakat pedig lefokoznák szakfőiskolává. „Véleményem szerint hosszú távon a felvidéki magyarságnak önálló magyar egyetemben kell gondolkodnia, még ha az oktatás jelenleg több helyszínen is zajlik” – fejtette ki Albert.

Úgy tűnik, idén végre stabilizálódik az intézmény anyagi helyzete, mivel feltöltődött minden évfolyam. Korábban évente 17-18 millió korona (564,3-597,5 ezer euró) hiányzott a működési költségekre és a bérekre. Míg az MKP kormánytényező volt, a hiányzó összeget megkapták az államtól, ám az utóbbi két évben magyarországi segítségre voltak utalva. „Ezentúl a magyarországi alapoknál, a miniszterelnöki hivatalnál vagy az oktatási minisztériumnál pályázott pénzeket nem kell működésre fordítania az egyetemnek, hanem fejlesztésre tudja azokat felhasználni” – mondta a rektor. Nagy sikerként könyvelhető el, hogy tavaly a szlovák oktatási minisztériumnál 150 millió koronás (ötmillió euró), EU-s forrásból finanszírozott pályázatot nyert az intézmény, amelynek túlnyomó részét a számítástechnikai infrastruktúra fejlesztésére fordítják. Mintegy 20 százalékából pedig biológiai és környezetvédelmi laboratóriumokat alakítanak ki. A közelmúltban nyújtottak be pályázatot; ha sikeresek lesznek, a pénzt a számítástechnikai infrastruktúra fejlesztésére, a Sirály szálló rekonstrukciójára és újabb laboratóriumok létesítésére fordítják.

Jövőbeni terveiről szólva Albert Sándor elárulta, mindenekelőtt a felnőttképzés felé szeretne elmozdulni, ha erre lehetősége lesz, az egyetemen belül építene ki egy felnőttképzési intézetet. Már most öt különböző továbbképző programot kínál az egyetem Besztercebányán, Kassán és Rozsnyón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?