Régió

Öt lány sérült meg egy balesetben

Badín | Letért az útról és felborult egy autó a Besztercebányai járásban található településnél, az R1-es gyorsforgalmi úton.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. június 10. 19:56

A baleset délután három óra körül történt, mind az öt lányt kórházba szállították, „könnyebb-súlyosabb sérülésekkel” – ennyit közölt a Besztercebánya megyei rendőrségi szóvivő. 
 
A sérülteket a besztercebányai Roosevelt kórházban ápolják. (TASR)
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
hegerkormany

Rendkívüli ülés a kormányváltásról

Varga Ildikó felvétele

Érsekújvári összefogás a magyar alapiskoláért

repülőgép k

Végre árcsökkenés! Januárra már olcsóbban foglalhatunk repülőjegyet

Naszvad

Beteg gyermekekért tartanak jótékonysági estet Naszvadon

Zachar Pál

Felháborította az ipolyságiakat az új polgármester számára jóváhagyott fizetés

Horvátország k

Horvátország január elsején belép a schengeni övezetbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.