Ősztől a megye fizeti a mestereket

Nyitra. Az új tanévtől már a megyei hivatal folyósítja az érsekújvári Jednota gyakorlati képzést biztosító központjának azt az anyagi hozzájárulást, amely a törvény értelmében a nem állami alapítású oktatási intézményeknek jár.

Nyitra. Az új tanévtől már a megyei hivatal folyósítja az érsekújvári Jednota gyakorlati képzést biztosító központjának azt az anyagi hozzájárulást, amely a törvény értelmében a nem állami alapítású oktatási intézményeknek jár. A központ tavaly decemberig a kerületi hivatal hatáskörébe tartozott, de „elfelejtették” a többi oktatási intézménnyel együtt delimitálni, így végeredményben gazda nélkül maradt, s a diákokat felügyelő mesterek bérét nem volt kinek állnia. A helyzetet júniusig a Jednota mentette meg, de júliusban az érintett dolgozók már nem kaptak bért. Többen közülük a megyei hivatalhoz fordultak, hogy találjon megoldást. Fehér Miklós megyei alelnök elmondta, a pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalások során oly módon sikerült megoldani a központ finanszírozását, hogy ezentúl – a többi nem állami oktatási intézményhez hasonlóan – a diákok létszáma és az energiaköltségek alapján kapja a költségvetési hozzájárulást. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?