Őszköszöntő nap a közösségfejlesztés jegyében

Diósförgepatony
Diósförgeptony |

Őszköszöntő napot tartottak a Móricz Zsigmond Alapiskolá-ban és Óvodában a közösség összekovácsolása érdekében.

A gyerekek számára a család után az iskola a második legfontosabb szocializálós hely. Mintegy másfél évig távoktatás formájában tanultak a koronavírus-járvány miatt, nem találkozhattak társaikkal az osztályközösségekben és nem utolsósorban rájuk (is) nehezedett a terjedő járvány szülte óhatatlan félelem és bezártság érzése. Mindez hatással lehetett és nyilvánvalóan hatással is volt a gyerekek közösségi fejlődésére.


„Ezért döntött iskolánk tantestülete úgy, hogy a tananyag elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kell helyezni az osztályközösségekre, odafigyelni a tanulók társas kapcsolataira, valamint arra, hogy ők együtt osztályként, hogyan tudnak közösségként együttműködni. Ez volt az úgynevezett Őszköszöntő projektnap megszervezésének a fő oka” – magyarázta Fekete Anikó igazgató. A projektnap feladata volt a környezetvédelem iránti érzékenyítés és az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása. A diákok különböző kreációkat hoztak létre, a munka során tapasztalatokat szereztek és a közös tevékenység összekovácsolta az osztályközösségeket. Minden osztály maga döntötte el és szervezte meg a programot, az egyetlen kikötés az volt, hogy a kreációk kapcsolódjanak a tananyaghoz, legyen szó irodalomról, biológiáról vagy éppen az egészséges életmódról.


A diákok kreatív alkotásai az iskola egész terében jelen vannak, látványuk még napokig hatással lesz a hangulatukra. Visszahozza a közös alkotás élményét és a tudatot, hogy szórakozva tanultak. Akár a tökös muffinról, akár a gesztenyéből készült figurákról, vagy a babzsákok kényelmében olvasott őszi versekről, illetve az ősz gazdag terméseit felvonultató bőségkosarak látványáról legyen szó.
A jó tapasztalatok alapján a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond 
Alapiskola hasonló projektnap keretében köszöntené majd a tavaszt is. „Egyértelmű, hogy a leginkább közösségformáló erő az együtt megélt élmények. Ez a projektnap jó alkalom volt arra, hogy a tanulók élvezzék a tanulás, az alkotás folyamatát és higgyenek képességeikben” – zárta az igazgatónő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?